Hírek

loading...
2023. 04. 19. 15:00

Vezethet az út Instán keresztül a közösség felé?

Szeged
TikTok, Tinder, Facebook, Instagram… A nagy többségnek már éppen kezdenek ismerősen csengeni ezek az internetes platformok, az iskolás korosztálynak viszont már alapértelmezettként az élet részei. Ez talán törvényszerű is, hasonlóan a korábbi századok technikai vívmányaihoz. Azonban az nem mindegy, hogy hogyan tudjuk felhasználni ezeket az eszközöket és miként viszonyulunk hozzájuk – vélekedett Fegyverneki Gergő média szakos tanár, módszertani tréner, digitálispedagógia-szakértő a szegedi Pedagóguskonferencián. Az előadó nagyon lendületes és gyakorlati példákkal tarkított előadása során a közönség konkrét módszereket, eseti példákat kapott olyan helyzetekre, amelyek még a sok éve praktizáló pedagógusokat is komoly feladat elé állítja.
2023. 04. 19. 8:17
Diákprojektek

A közlekedési infrastruktúra fejlesztése állt az idei Smart City Challenge döntő középpontjában

Balatonfüred
2023. március 31-én zajlott le az MCC-NTP Smart City Challenge döntője Balatonfüreden. A hagyománnyá vált rendezvény immár negyedik éve nyújt platformot a tehetséges egyetemista diákoknak, hogy innovatív gondolataikat okos városokhoz kötődő témákban mutathassák be. Az idei évben a fő témakörök a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, valamint a városi okos közösségi terek kialakítása voltak.
2023. 04. 18. 15:00

Elbírni a pillanat súlyát

Miskolc
A nehéz helyzetek – különösen a krízisek – nehéz érzésekkel és gondolatokkal járnak együtt. Az, hogy mennyire tudunk jól működni ezekben a helyzetekben attól függ, mire fókuszálunk: arra, hogy ezekkel a nehéz érzésekkel, gondolatokkal együtt is azt tudjuk tenni, ami számunkra fontos, és meg tudjuk élni a pillanatokat, vagy pedig arra koncentrálunk, hogy ezeket az érzéseket megváltoztassuk. Az emberben évezredek alatt kialakult evolúciós mintákról, a pszichológiai rugalmasságról, a belső szabadságról beszélt a Szülők Akadémiája keretében a miskolci MCC-ben dr. Márky Ádám, az MCC Vezetőképző Akadémia supervisora.
2023. 04. 18. 14:54
Roma Tehetség Program

Izgalmas képzési hétvégét tudhatnak maguk mögött a Roma Tehetség Program diákjai

Budapest
Izgalmas képzési hétvégét tudhatnak maguk mögött a Roma Tehetség Program diákjai.
2023. 04. 18. 12:05
Középiskolás Program

Középiskolás történelemverseny a magyar-lengyel kapcsolatokról

Budapest
A magyar -lengyel barátság több, mint két ország jó kapcsolata: itt a stratégiai gondolkodást és a kulturális érzékenységet is meg kell érteni a két nemzet viszonylatában, ezért is aktuális és jó téma ez a verseny résztvevői számára – fogalmazott a Bonus Intra Országos Történelemverseny döntőjének megnyitóján Lánczi Péter. A versenyt szervező Mathias Corvinus Collegium általános főigazgató-helyettese elmondta azt is, hogy az MCC próbál minden lehetőséget megadni tehetségük kibontakozásra azoknak a diákoknak, akik hajlandóak többet és jobban tanulni, mint a diáktársaik.
2023. 04. 18. 11:15
Diákjaink írták, Vezetőképző Akadémia

“Egy neved van, egy életed és egy becsületed.” - Bagyó Sándorral, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetőjével beszélgettünk

Budapest
Mi magyarok nemcsak a Baywatch-ban találkozhatunk vízimentőkkel. A Balatonnál, ami számunkra a magyar tenger, lépten nyomon beléjük botolhatunk, ami jóleső érzéssel tudja eltölteni a gyanútlan fürdőző szívét, hiszen jelenlétük érezteti velünk, hogy biztonságban vagyunk, mindig van ott valaki, aki vigyáz szeretteinkre és ránk, miközben nyaralunk a vízparton. De kik pontosan azok, akik óvó tekintettel figyelnek minket, kinek köszönhetjük a biztonságunkat? A márciusi Vezetőképző Klubon Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) és Önkéntes Tűzoltó Egyesületének elnöke volt a Vezetőképző Akadémia vendége.
2023. 04. 18. 9:13

MCC-s diákok Anglia legjobb egyetemein Együttműködés a Roger Scruton Alapítvánnyal

Budapest
A Mathias Corvinus Collegium diákjai a jövőben részt vehetnek a Cambridge-i Egyetemen és az Oxfordi Egyetemen szervezett tudományos, irodalmi, közéleti programokon - köszönhetően a The Roger Scruton Legacy Foundationnel (RSFL) kötött együttműködési megállapodásnak. A dokumentumot Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója és Sophie Scruton, a Horsells Farm Enterprises igazgatója, Sir Roger Scruton világhírű konzervatív filozófus özvegye írt alá a napokban Budapesten.
2023. 04. 18. 8:09
Budapest Lectures, Jogi Iskola, Nemzetközi Jogi Műhely

Európa stratégiai autonómiájának megteremtése minden eddiginél fontosabb

Budapest
A nagyhatalhatalmi versengés, valamint a geopolitikai és gazdasági konfliktusok bizonytalan korszakába lépünk, ezért az európai stratégiai autonómia megteremtése fontosabb, mint valaha - hangzott el az MCC Budapest Lectures sorozatában. A nürnbergi Friedrich-Alexander Egyetem neves jogászprofesszora, Markus Krajewski az európai integráció kereskedelempolitikai kihívásairól beszélgetett Sándor Lénárddal, az MCC Nemzetközi Jogi Műhely vezetőjével.
2023. 04. 18. 8:04
Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

Behatárolás, elhatárolás, kirekesztés? Európa határai egykor és most: előadás és panelbeszélgetés

Győr
Hol kezdődnek és hol végződnek a határok? Ez a kérdés mindig központi téma volt a politikában és a filozófiában egyaránt és valószínűleg az is marad. Éppen ezért nagy volt az érdeklődés a „Behatárolás, elhatárolás, kirekesztés? Európa határai akkor és most” című előadás és panelbeszélgetés iránt. A rendezvény 2023. április 12-én a Mathias Corvinus Collegium győri képzési központjában került megrendezésre, mintegy 100 vendég részvételével. Az előadás keretében Prof. Dr. Frank-Lothar Kroll újkortörténész, Prof. Dr. Michael Sommer ókortörténész és Prof. Dr. Heinz Theisen politológus - mindhárman jelenleg a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének vendégoktatói - régi és új törésvonalakról, valamint az államhatárok lehatárolásának központi fogalmairól beszélgettek.
2023. 04. 18. 8:00
Pszichológia Iskola

SZORONGÁS!? – Vegyük észre, foglalkozzunk vele, ha kell, kezeljük…

Szekszárd
Csak az Európai Unióban, minden évben, több mint 60 millióan szenvednek szorongásos zavarok valamilyen formájában, így az egyik legelterjedtebb mentális zavarok között tartjuk számon. Hámori György, az MCC Pszichológiai Iskolájának munkatársa; A gyermekkori szorongás megjelenési formái címmel adott elő a szekszárdi MCC legutóbbi szakmai rendezvényén. A pszichológus oktató, kutató kiemelte, hogy majdnem az összes mentális zavar gyermek vagy serdülőkorban alakul ki. Az életút végéig az emberek 86%-a esik át diagnosztizálható mentális zavaron.
2023. 04. 18. 8:00
MCC Feszt

Három nap kultúra és szórakozás Esztergom szívében MCC Feszt: Ismét hangot adunk a tehetségnek

Esztergom
Folytatódik a fesztivál-sikertörténet, július végén ismét MCC Feszt Esztergomban: neves nemzetközi és hazai szakmai előadók, véleményformálók, a magyar könnyűzene krémje, valamint izgalmas családi és interaktív programok, amelyekhez a varázslatos kulisszát Magyarország történelmi ékköve, Esztergom adja. Idén immáron harmadik alkalommal rendezi meg nagysikerű fesztiválját a Mathias Corvinus Collegium. Az MCC Feszt újabb előadókkal és programokkal, valamint megújuló zenei kínálattal és színpadokkal várja a látogatókat július 27. és 29. között.
2023. 04. 17. 14:11
Női Közéleti Vezetőképző
2022-23 évfolyam

Véget ért a Női Közéleti Vezetőképző III. képzési hétvégéje

Budapest
A Női Közéleti Vezetőképző III. képzési hétvégéjén a résztvevők kerekasztal-beszélgetéseken és workshop-okon vehettek részt Budapesten.
2023. 04. 17. 8:14
Társadalom- és történelemtudományi Iskola

Egy új korszak kezdete a „Fekete hegy országában" – Montenegróban jártak a Társadalom- és Történelemtudományi Iskola diákjai

Montenegro
A Politikai rendszerek a Balkánon elnevezésű tanulmányút-sorozat folytatásaként a TTI tizenhárom hallgatója ismerhette meg a 2023. áprilisi montenegrói elnökválasztás hátterét, kampányát és a következményeit helyi szakértők, kutatók és professzorok segítségével.
2023. 04. 17. 8:06
Könyvkiadás

A megőrzés parancsa könyvbemutató

Budapest
Nagycsütörtökön, 2023. április 6-án este hatkor, válogatott közönség előtt, kiemelkedően jó hangulatú rendezvény keretében mutattuk be a Scrutonban az MCC Press kiadványát, a Botos Máté és Fekete Balázs által szerkesztett „A megőrzés parancsa” című könyvet.
2023. 04. 17. 8:05
Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

„A történelem utáni ember: A jelen hőse bátorság és gyávaság között” – Felolvasóest és panelbeszélgetés Monika Maronnal

Budapest
A berlini születésű Monika Maronnak 1981-ben jelent meg a „Szállópernye” című regénye, mellyel egyből az NDK-rezsim egyik legékesszólóbb disszidensévé vált. Az elismert írónő 30 évvel később sem kertel, ha politikai sérelmekről van szó.
2023. 04. 14. 13:18
Vezetőképző Akadémia

A Heineken vezérigazgatója beszélgetett a Vezetőképzős diákokkal

Budapest
Mi tart valakit egy vállalatnál több, mint 30 évig? Hogyan lehet fenntartani a mindennapi jókedvet egy felelősségteljes vezetői pozícióban? Hogyan kerüljük el a multitaskingot? Milyen egy expat élete a megbízatásának első hónapjaiban?
2023. 04. 14. 12:07
Konferenciák

Konferencia a békéről a békéért – MCC Budapest Peace Forum

Budapest
A világ minden tájáról érkeznek előadók, akadémikusok és szakemberek a Mathias Corvinus Collegium legújabb nemzetközi konferenciájára, amelynek középpontjában a háború szörnyűségei, illetve a békéről történő diskurzus áll. A kétnapos eseményen az orosz-ukrán háború geopolitikai, társadalmi és gazdasági hatásaival, a békekötés feltételeivel és lehetőségeivel foglalkozik majd számos magyar és külföldi szakember. Az MCC Budapest Peace Forumot június 6-7. között tartják a tehetséggondozó intézmény budapesti központjában.
2023. 04. 14. 10:10

Sophie Scruton és Jonathan Gaisman az MCC-be látogatott

Budapest
Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója munkabeszélésen fogadta Sophie Scrutont, Sir Roger Scruton filozófus özvegyét és Jonathan Gaismant, a Scruton Foundation vezetőjét.
2023. 04. 14. 7:00
Fiatal Tehetség Program, Középiskolás Program

„Négyzetre emeljük a tehetséget” – áprilistól várja az általános- és középiskolások jelentkezését az MCC

Budapest
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) általános- és középiskolásoknak szóló programja idén is felvételt hirdet a nyitott, kíváncsi, hasznos tananyagok és izgalmas közösségi programok iránt érdeklődő diákok számára. Az MCC Fiatal Tehetség Programja (FIT) és Középiskolás Programja (KP) Magyarországon már 15 városban érhető el, Kárpát medence-szerte pedig további 10 központban várja az érdeklődő diákok jelentkezését. A tehetséggondozó programok iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusaira június 18-ig (KP) és június 30-ig (FIT) várják a magyarországi, valamint külhoni magyar általános- és középiskolások jelentkezését.
2023. 04. 13. 13:53
Diplomáciai Műhely, Nemzetközi Kapcsolatok Iskola

A sikeres tárgyalás alapja a hitelesség

Nyíregyháza
Tárgyalni mindenki tud, aki a hétköznapi életben is képes meggyőzni a haragos szomszédot, az izgága barátnőt, és a határozott apukát – szögezte le Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője, aki a hatékony mindennapi és diplomáciai kommunikáció rejtelmeibe vezetett be bennünket.
2023. 04. 13. 12:12
Vezetőképző Akadémia

Az MCC Vezetőképző Akadémia hallgatói döntéshozói kurzushéten vettek részt

Az MCC Vezetőképző Akadémia hallgatói a döntéshozói kurzushéten számtalan izgalmas vendégelőadótól tanulhattak a döntéshozás elméleti és gyakorlati aspektusairól.
2023. 04. 13. 10:35
Ifjúságkutató Intézet, Tanuláskutató Intézet

„Én miattatok rázom a vészcsengőt!” – A miskolci MCC-ben járt a brit oktatási reformer

Miskolc
Egy igazán szuggesztív előadóval találkozhattunk Katharine Birbalsingh személyében, akiről azt mondják, a legszigorúbb iskolaigazgató Nagy-Britanniában. Több mint 25 éve foglalkozik oktatással, 2014-ben maga is iskolát alapított Londonban, ahová különböző etnikai hátterű és hátrányos helyzetű gyerekek járnak – és mindezek ellenére iskolája az országos felméréseken kiemelkedően szerepel. Hogy mi ennek az oka? Többek között erről is hallhattunk az oktatási reformer előadásában.
2023. 04. 13. 10:35
Szülők Akadémiája

Digitális detox vagy felőrlődés? Az online tér és a családi élet összehangolása

Szeged
Átmeneti korban élünk, ahol az offline és online kapcsolatok útvesztőjében kell eligazodnunk, ez pedig a szülőket különösen nehéz feladatok elé állítja. Nem könnyű, de van megoldás arra, hogy a generációk megtalálják egymáshoz a kulcsot - emelte ki Dr. Tari Annamária a szegedi Szülők Akadémiáján.
2023. 04. 13. 9:42
Könyvkiadás

A próbára tett nemzet

Békéscsaba
Érdekes, ritkaság számba menő kutatásait is bemutatta Dr. Gali Máté történész az MCC békéscsabai képzési központjában. Szó volt a trianoni békeszerződés részleteiről, Magyarország felosztásáról és arról is, hogy vajon mióta is tervezhették mindezt a nagyhatalmak. Nagy érdeklődés övezte az MCC kutatótanárának előadását, ahol legújabb A próbára tett nemzet című könyvét mutatta be: megtelt a terem érdeklődő fiatalokkal a környező iskolákból, és sok helyi érdeklődő is ellátogatott a képviseletre.
2023. 04. 13. 9:11
Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

Identitás és jogállamiság – a szekularizált államok dilemmája: előadás és pódiumbeszélgetés Dr. Michael Kühnleinnal

Budapest
Ernst-Wolfgang Böckenförde jogfilozófusnak és alkotmánybírónak 1967-ben sikerült megfogalmaznia azt a mondatot, amely azóta a demokratikus jogállamról szóló viták és diskurzusok gyakori mondása lett: „A liberális, szekularizált állam olyan előfeltételekből él, amelyeket nem tud önmagának biztosítani”. Arról, hogy az állam és a társadalom összeegyeztethetőségének kérdése miért központi témája még mindig a demokratikus vitáknak, Dr. Michael Kühnlein, a Goethe Egyetem Frankfurt am Main-i Filozófiai Intézetének oktatója beszélt a Magyar-Német Intézet által az 2023. április 05-én megrendezésre került „Identitás és jogállamiság - a szekularizált államok dilemmája” című rendezvényen. Közel 40 résztvevő vett részt a panelbeszélgetésen, amelyet Prof. Dr. Frank-Lothar Kroll, a Chemnitzi Műszaki Egyetem 19. és 20. századi európai történelem professzora és a Mathias Corvinus Collegium vendégprofesszora moderált.
2023. 04. 12. 13:44
Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

A német álom a multikulturális társadalomról: előadás és pódiumbeszélgetés Dr. Stefan Lufttal

Budapest
Az elmúlt években a sokszínűség politikája vette át a szabályszerű integrációs politika helyét, amely figyelmen kívül hagyja a társadalomra gyakorolt szociális következményeket. Ezzel összefüggésben Dr. Stefan Luft, a Brémai Egyetem Politikatudományi Intézetének magántanára „A német álom a multikulturális társadalomról”, 2023. április 11-i rendezvényen a német integrációs politika árnyoldaláról adott elő.
2023. 04. 12. 7:31
Diákjaink írták, Nemzetközi Kapcsolatok Iskola

Tanulmányút kincses Kolozsváron

Kolozsvár
A Nemzetközi Kapcsolatok Iskola áprilisi tanulmányútja Erdély, és talán Románia, legnépszerűbb és legsokszínűbb egyetemista városába, Kolozsvárra vezetett. A három napos szakmai program témája a román-magyar kapcsolatok vizsgálata volt társadalmi, gazdasági, politikai és történelmi szempontokból. A rövid, de annál tartalmasabb kirándulást a diákok számára a PhD+ program kutatója, Veress Csongor Balázs szervezte a kolozsvári MCC központ vezetőjével, Bethlendi Andrással együttműködve. Erdélyi útleírásom következik.
2023. 04. 11. 16:30

Csúcstechnológiás eszközparkot hozott létre az MCC

Budapest
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) védjegyévé vált tehetséggondozást a legnevesebb hazai és külföldi oktatók bevonása mellett már a legmodernebb technológiákkal is támogatja az intézmény: diákjainak testi, szellemi jóllétének támogatása, illetve a teljesítőképességük növelése céljából csúcstechnológiás eszközparkot hozott létre az MCC – mondta Kitta Gergely intézetekért felelős igazgató a média képviselői számára szervezett, rendhagyó eszközbemutatón.
2023. 04. 11. 13:34
Klímapolitikai Intézet

Akkumulátoripar - töltőre tett gazdaság

Budapest
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és az MCC Klímapolitikai Intézet 2023. március 31-én kerekasztal beszélgetést szervezett a két intézet kutatóinak közös kutatásáról, amely a klímasemlegesség eléréséhez elengedhetetlen akkumulátorgyárak és elektromos autók gazdasági, környezeti hatásairól szól.
2023. 04. 11. 10:48
Média Iskola

"Te sem a fonókörben beszélgetsz ma már"

Szolnok
Akinek kamasz gyereke van, biztos kapott hasonló mondatot, amikor a túlzott mobilozás hátrányáról próbálta meggyőzni. Így volt ez Balatoni Mónikánál is, az MCC Média Iskola kutató tanáránál, aki múlt héten tartott előadást Szolnokon a sorozatok mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról. Gyakorló szülőként olyan példákat hozott, ami megmutatta a hallgatóságnak, miért szükséges lépést tartani a fiatalokkal, mégis figyelmeztetni őket a rohamosan gyorsuló médiapiac negatív hatásaira.
2023. 04. 11. 7:40
Ifjúságkutató Intézet

Pécsett járt Nagy-Britannia legszigorúbb iskolaigazgatója

Pécs
A család és a megfelelő oktatási környezet a két fő tartóoszlop az egyén képességeinek maximalizálásához – emelte ki pécsi előadásán Katharine Birbalsingh, a londoni Michaela Community School igazgatója.
2023. 04. 06. 16:19
Egyetemi Program, Jogi Iskola

Remekül szerepeltek az MCC-s diákok a jogi OTDK-n

Kiváló eredményeket értek el az MCC Jogi Iskolás és más joghallgatói a győri Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
2023. 04. 06. 15:00
Jogi Iskola, Magánjogi Műhely

Eötvös Károly-díjat kapott Varga István professzor, az MCC Magánjogi Műhelyének vezetője

Budapest
A Budapesti Ügyvédi Kamara 2023. évi közgyűlésén Eötvös Károly-díjjal tüntette ki Prof. Dr. Varga Istvánt kiemelkedő ügyvédi tevékenységéért. Az Eötvös Károly-díj a Budapesti Ügyvédi Kamarán belül a legmagasabb hivatásrendi elismerés. Azt a kamara mindenkori elnökségi és Eötvös Károly-díjas tagjai ítélik oda. A díjazottakat azok közül választják, akik az ügyvédi hivatás jó hírnevét öregbítve, példásan, szakmailag magas színvonalon, az ügyfelek érdekei és a törvényesség messzemenő tiszteletben tartása mellett gyakorolják hivatásukat, és közéleti elkötelezettségüket tettekkel bizonyították.
2023. 04. 06. 14:35
Középiskolás Program

Kaméleonpedagógus

Kecskemét
Lehet a gyereket könyvből nevelni, de minden gyerekhez más könyv kell – idézte Thomas Gordont Fegyverneki Gergő középiskolai tanár, módszertani tréner az MCC kecskeméti képzési központjának pedagóguskonferenciáján.
2023. 04. 06. 11:52
Építészet és Emlékezet Műhely

Miről beszélnek a kövek?

Veszprém
Erhardt Gábor Pro Architectura és Ybl-díjas építész, az MCC Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője adott elő szerda este Veszprémben a Balaton-felvidék építészeti stílusáról.
2023. 04. 06. 10:43
Ifjúságkutató Intézet

A világ legszigorúbb iskolaigazgatóját látta vendégül az Ifjúságkutató Intézet

Az Ifjúságkutató Intézet meghívására érkezett Magyarországra Katharine Birbalsingh oktatási reformer és a londoni Michaela Közösségi Iskola alapítója, aki az Egyesült Királyság legszigorúbb iskolaigazgatójaként vált közismertté. A legkülönbözőbb kulturális, etnikai és vallási hátterű diákokkal bíró iskolát rendkívül megosztó vélemények övezik, eredményességéhez azonban kétség sem férhet, hiszen az ország legjobb értékelését szerezte meg a legutóbbi hivatalos felmérésen, amely a gyerekek öt éven belüli fejlődését méri a brit oktatási intézményekben.
2023. 04. 06. 7:55
Budapest Lectures, Tanuláskutató Intézet

Oktatással a békéért, fejlődésért és növekedésért - Etiópiai oktatási reformok

Budapest
Hol helyezkedik el Etiópia az afrikai kontinens országainak rangsorában, és milyen szerepet tölt be? Dr. Fekede Tuli Gemeda akadémiai ügyekért felelős alelnök, a Kotebe Pedagógiai Egyetem Tanárképzési és Tantervtanulmányok Tanszékének docense a Tanuláskutató Intézet rendezvényén kifejtette: Etiópia az első számú kávéexportőr Afrikában, neki van a legnagyobb és legjövedelmezőbb légitársasága, illetve ők építik a legnagyobb gátat Afrikában. Hozzátette: egy többnyelvű, multikulturális társadalomról van szó, sokféle vallással, etnikai csoporttal és nyelvvel.
2023. 04. 05. 14:57

Lesz iskola a XXI. században!

Zalaegerszeg
Lesz iskola a XXI. században! – jelentette ki Setényi János a zalaegerszegi MCC által szervezett pedagóguskonferencián. A kérdés inkább az, hogy milyen funkciókkal ruházzuk fel; a tanulás és a tudás háza, szociális intézmény, vagy ezek ötvözete lesz?
2023. 04. 05. 12:25
Migrációkutató Intézet

Mozgásban: migráció a kamerán keresztül – kiállításmegnyitó és kerekasztal-beszélgetés Nyíregyházán

Nyíregyháza
Az MCC Migrációkutató Intézetének szervezésében megvalósuló kiállítás a migráció különböző szociális, geológiai aspektusait mutatja be 27 fényképen keresztül.
2023. 04. 05. 11:01

Másol, beilleszt – avagy fűzzük karikára lelki világunk kulcsait

Szombathely
Teltházzal és születésnapi meglepetéssel várta a szombathelyi MCC képzési központ dr. Mihalec Gábor párterapeutát. Az előadásra érkező vendégek arra keresték a választ, hogy mi a viharálló kapcsolatok 7 titka.