Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

A 2020-ban alapított Magyar-Német Intézet célja, hogy a két ország viszonyát meghatározó kérdéseket tudományos értékű, mégis közérthető formában, minél több oldalról vizsgálja és tárja az érdeklődő publikum elé. Az Intézet elsősorban közpolitikai kérdésekkel foglalkozik, igyekszik párbeszédet teremteni a két ország különböző viszonyrendszerei között, valamint kiemelt kérdéskörökben kutatásokat folytat, mindezt erős európai fókusszal. A kutatások és háttérelemzések publikálása mellett a különböző rendezvények (pl. konferenciák, szimpóziumok, kerekasztal-beszélgetések) szervezése, a tehetséggondozás, valamint németországi szakértők meghívása és fogadása is szerves részét képezi az Intézetben folyó munkának. Célunk, hogy a magyar-német viszonyokat meghatározó kérdések objektív megvitatásával lehetőséget teremtsünk egymás megértésére, valamint megalapozzuk azt a konstruktív együttműködést, amely segíthet minket közös európai céljaink elérésében.