Olvasási idő: 2 perc
A kommunista egyházüldözésről volt szó Arató György, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala kutatója előadásában. A megtorlások brutális éveit elevenítette fel a szovjet hadsereg megszállásától a kádári megtorlásig.
A történész szakember emlékeztetett, a kommunizmus azért látott ellenséget a keresztény közösségekben, mert az istenhit egy olyan szuverén szabadságot adott a híveknek, ami ellentétes a totalitárius diktatúrák célkitűzéseivel, akik uralni akarták az egyént és a közösségeket is. A magyarországi pártállami rezsim deklaráltan akarata szétzilálni az egyházi életet, és a brutális fizikai terrortól, a koncepciós pereken át, különböző módokon törekedett a keresztény felekezetek intézményes és morális tönkretételére.
A NEB munkatársa kifejtette a Kádár-korszakot puha diktatúrának szokás nevezni, ám ez egy rossz történelmi berögződés, hiszen ugyanaz a totalitás jelenik meg ebben az időszakban, mint a korábbi, Rákosi-korszakban, csak módszerek változtak, a kevésbé látható „megoldások” irányába tolódtak. Előadásán felidézte Kádár János 1958-ban elmondott szavait: „Meg kell értetni, hogy mi a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás-paraszt uralom." Rámutatott arra miszerint az 1956-os szabadságharc leverése után a vidéki papgyilkosságok olyan brutalitást mutattak és olyan töménységben zajlottak, ami fölveti a Rákosi-diktatúrával való vetélkedést. Mint mondta, 1945 és 1972 között 2500-3000 elmarasztaló ítélet született egyházi vagy hitvalló személyek ellen.
A szakmai rendezvényen sok érdeklődő vett részt, akik az előadást követően a témát részletesen bemutató „Küzdelem a lelkekért " című kiállítást is megtekinthették.
