Négy nap a magyarok tengerén – diákbeszámolók a Középiskolás Program vitorlás táboráról

Kilencéves voltam, amikor a szüleimmel először lementünk a Balatonra nyaralni. Emlékszem minden reggel, mikor a szobába beáramló fény felébresztett, az első dolgom volt az ablakhoz rohanni, miközben buzgó imádságok közt felhőtlen kék égért és verőfényes napsütésért rimánkodtam, különben amint kidugtam fejem búbját a Balaton vizéből máris libabőr futott végig még a legenyhébb szellőben is egész testemen, és elkékült-lilult a szám.

Tíz évvel később pedig ugyanúgy a magyar tenger mellett huszan abban a reményben fekszünk le éjféltájt, hogy a parti szél lehet kitart reggelig, és azért habzsoljuk be a tojásrántottás zsemlét, és kapkodunk az átlagos reggelektől eltérő módon a készülődéssel, hogy a reggeli széllel még kihajózzunk, hátha tudunk még versenyezni is egyet, és nem nekünk kell majd déltájt visszaszenvedni a hajót a kikötőbe "pumpálással".

Az időjárás azonban nem mindig volt kegyes hozzánk. Lehet az elmúlt év imáira válaszolva, lehet csak véletlen,  de olyan mértéktelen hőséggel ajándékozott meg minket, hogy sokszor a Balaton vizébe felmelegedni jártunk, és a mobilházakban hűltünk le a klímák előtt, a kanapéra kinyúlva. Persze ez nem tudta sem a csapat, sem pedig oktatóink kedvét szegni, akik ugyan buzgón bizonygatták, a felettünk poroszkáló kósza szellő tökéletes tanulószél, ők is pontosan tisztában voltak vele, hogy néha az elemekkel harcolunk. Ennek ellenére sorra minden reggel mind a nyolc hajó vitorlája délcegen lobogott a szélben (márha éppen  fújni kegyeskedett), és mind a huszan vízre szálltunk, hogy a vitorlázás alapjait elsajátítsuk. A tábor végére büszkén állíthattuk, kivétel nélkül mindenki életben tudott maradni a vizen, sőt, amatőr versenyekben mértük össze tudásunkat. Négy napig tartózkodtunk a révfülöpi oktatóközpont területén, de ebben a négy napban mindent megtapasztaltunk. Noha csak rövid időre, de a szél felerősödött, ilyenkor a hajók veszett sebességgel kezdtek el haladni, márha a vitorlák nem voltak túlhúzva (ebben az esetben valamelyik oktató távoli, gyanúsan a motorcsónak irányából érkező dörgő basszusa figyelmezetett minket), a hajótestek pedig vészesen megdőltek, mint egy közönséges lélekvesztő a viharos tengeren. Jobb esetben a csapat korbában tudta tartani a megvadult vitorlást, rosszabb esetben beborultak a vízbe. Ha pedig éppen szélcsend folytán már nem tudtunk visszatérni a kikötőbe, akkor vagy hősiesen minden erőnket összegyűjtve és latba vetve visszapupmáltuk a hajót, vagy az oktatók mentőkötelet dobva kivontattak minket motorcsónakokkal.

Este és délben értünk csak partot, délben a hívogató ebéd miatt (persze a rendszeres, dél környékén bekövetkező szélcsend is közrejátszott), este pedig szórakoztató, de annál több kreativitást igényelő játékokkal töltöttük az időnekt. Az hogy igazán jól mulattunk az egyrészt a csapatkohézió miatt volt, másrészt azonban Kari és Zsóka érdeme, akik jobbnál jobb feladatokkal készültek nekünk. Innen is köszönöm nekik a munkájukat.

Egy szó mint száz, elképesztő élményben lehetett részünk ebben a négy napban, amit azt hiszem egyikünk sem fog egyhamar elfelejteni.

Szentesi Eszter, a budapesti központ KP-s diákja

Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy én is részt vehetek a KP vitorlástáborában Révfülöpön. Augusztus utolsó hetében pedig már nagy izgalommal készülődtem a pénteken kezdődő táborra. A vonatút nagy forróságban, de vidáman telt, így hamar megérkeztünk Révfülöpre. Az érkezést követően a Scrutonban ebédeltünk, ezt követően elfoglaltuk a házakat, majd kezdetét vette az elméleti oktatás. Először megtanultuk a vitorlás felépítését, működését, majd a különböző szélirányok elsajátításával gyarapítottuk elméleti tudásunkat. Ezt követően megtudtuk, hogyan kell a vitorláshajókat előkészíteni a vízre szállásra, ezzel elkezdődött a gyakorlati oktatás. Az első nap még a kikötőben maradtunk, ahol a kanyarodást gyakoroltuk, majd néhány csapat – így mi is- a gyenge szél ellenére kimehettünk a nyílt vízre. Sajnos itt már egyáltalán nem fújt a szél, ennélfogva úszva kellett visszatérnünk a táborba. A finom vacsorát követően Rakonczay Gábor extrémsportoló tartott egy rendkívül érdekes előadást a sportkarrierjének kezdetéről és a felettébb izgalmas expedícióiról. Úgy gondolom, hogy ennek az előadásnak köszönhetően beleláthattunk, hogy mekkora szellemi és fizikai erő kell több száz kilométert lefutni, az óceánt átevezni vagy eljutni a Déli -sarkra egy expedíció keretében. Az előadás után nagyszerű csapatépítő játékokon vehettünk részt, amelyek között akadtak komolyabbak is, de főleg a mindannyiunkat megnevettető vicces játékok kerültek túlsúlyba - ezeksmindenki számára maradandó élményekké váltak.

Másnap, a reggelit követően egy rövid elméleti oktatással folytatódott a tábor, aznap délelőtt azonban a teljes szélcsend miatt nem bírtunk vitorlázni, ezért helyette SUP versenyt és strandolást szerveztünk. A nap második felében Vókó László, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik vadőre tartott előadást a környék élővilágáról és a környezetvédelem fontosságáról. Véleményem szerint mindannyian sokat tanultunk ebből az előadásból, mert nagyobb rálátásunk lett a környezetvédők munkájára. Ezután szerencsére feltámadt a szél, így kimehettünk vitorlázni. A feladatunk az volt, hogy két - egymástól több száz méterre lévő - bóját megkerüljünk, miközben figyelnünk kellett a szelet és a többi vitorláshajót, nehogy összeütközzünk. Természetesen jutott idő a beszélgetésre és a szórakozásra is. A vacsorát ismét nagyszerű csapatépítőjátékok követték, ezután még kicsit beszélgettünk, majd visszatértünk a házakba.

Vasárnap vitorlázással kezdtük a napot, egy háromszögben kellett megtenni a távot. Néhány kört követően a vitorlásoktatóink versenyt hirdettek, viszont  - a már addig is gyenge szél - még inkább legyengült, ezért nagyon lassan haladtunk. Ez azonban nem szegte kedvünket attól, hogy délután visszatérjünk a vízre. A szél is felerősödött, így már erős szélben száguldoztunk a víz felszínén, valamint megismételtük a délelőtti versenyt, ami így sokkal izgalmasabbra sikerült. A vitorlásoktatás mellett persze bőven maradt idő a strandolásra is, vacsora után rendszeresen fürödtünk vagy SUP-oztunk a naplementében. Az utolsó este is nagyszerű játékokon vehettünk részt és a kedvenc játékainkat újra eljátszhattuk.  Hétfő délelőtt ismét nagyon erős szélben vitorláztunk és volt lehetőségünk a borulásra is, amit nagyon élveztünk. Azt ebédet követően megkaptuk az okleveleket a vitorlásoktatás sikeres teljesítéséről majd megírtuk egymásnak a búcsúleveleket és útnak indultunk a vasútállomás felé.

A táborban töltött négy nap alatt elsajátítottam a vitorlázás alapjait rengeteg új embert ismerhettem meg és mint minden MCC-s programon számtalan élménnyel gazdagodtam. Ezúton szeretném megköszönni a táboroztatást és a kiváló játékokat Meilinger Zsókának  és Zsiga Karinak, valamint nem utolsósorban azt, hogy velünk jöttek, mert végig segítőkészek és barátságosak voltak velünk.

Havasi-Thuránszky Miklós, a pécsi központ KP-s diákja