Olvasási idő: 5 perc

Élmény, közösség és hasznos tudás – mindezzel már azok az általános iskola felső tagozatos diákok is gazdagodhatnak, akik felvételt nyernek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjába. A FIT az egyedülálló MCC-s életút első lépcsőfoka. Kárpát-medence-szerte, huszonhét helyszínen várják a most negyedikes diákok jelentkezését június 30-ig.

MCC életút első lépcsőfoka

Megannyi kaland, kihívás és közösségi élmény várja a diákokat, a többi között megismerkedhetnek a robotika rejtelmeivel, elsajátíthatnak pénzügyi és egészségügyi ismereteket is.

FIT Program az MCC képzésrendszerének legfiatalabbakat megszólító eleme, amely már korai életszakaszban segíti a kiemelkedő képességű gyermekek kibontakozását. A képzés ötödik osztályos kortól kínál élménypedagógiai módszertanra épülő, gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést, ahol a felkészült és elhivatott oktatókkal, modern eszközökkel és otthonos központokkal olyan légkört teremtünk, amelyben a tanulás és a fejlődés is élménnyé válhat. A FIT Program közösségi alapon építkezik, hiszünk a csapatmunka és a közösségben átélt élmények személyiségfejlesztő erejében. A képzés felkelti a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket. A képzés támogatja a kötődést a magyar kultúrához és szülőföldhöz.

Az MCC célja, hogy az érintett szülőkkel és pedagógusokkal együtt segítsék a tehetséges gyermekek kibontakozását, az egyéni érdeklődési területek felfedezését. Hosszabb távon pedig a tehetséges diákok érvényesülési lehetőségeinek biztosítása, a tudatos állampolgárrá válás elősegítése, a szűkebb és tágabb közösségük sorsáért felelősen gondolkodó és cselekvő értelmiségi bázis kialakítása áll a középpontban.

Kik jelentkezhetnek

Jelenleg 4. évfolyamos, szeptembertől 5. évfolyamba lépő diákok jelentkezését várja a program az alábbi helyszíneken: Arad, Beregszász, Békéscsaba, Budapest, Csíkszereda, Debrecen, Dunaszerdahely, Eger, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Kolozsvár, Marosvásárhely, Miskolc, Nagyvárad, Nyíregyháza, Pécs, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Szatmárnémeti, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg. A beregszászi képzési programra a jelenleg 5. osztályos, szeptembertől 6. osztályba lépő diákok jelentkezhetnek.

Jelentkezni a fit.mcc.hu weboldalon lehetséges. Az érvényes jelentkezéshez szükséges az adatlap kitöltése és a szülői ajánlás feltöltése. A felvételire a következő tanév elején kerül sor. A félnapos felvételin a felvételi bizottság a diák motivációját, nyitottságát, elhivatottságát, intelligenciáját vizsgálja pszichológusok segítségével.

A képzés felépítése

A program hétvégi képzési alkalmakon alapul: szombatonként egész napos, intenzív, ugyanakkor játékokkal bővelkedő foglalkozásokban lehet része a gyermekeknek, ahol a diákok többek között megtanulnak újraéleszteni, a pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával, de a csillagászat rejtelmeibe is betekinthetnek. Ezenfelül a program heti egy alkalommal beszédközpontú nyelvoktatást biztosít a diákoknak.
 

Fit Klub

A FIT mellett az MCC még több tehetség számára teszi elérhetővé egyedülálló programjait. 2023 őszén indította el a Fiatal Tehetségek Klubja programot, amelyben felső tagozatos általános iskolás diákok vehetnek részt. A programsorozat célja, hogy még több fiatal tapasztalhassa meg a FIT Program egyedi tehetséggondozáson alapuló oktatási és tanulási formáját, kalandokkal, közösségi élményekkel és a korosztálynak megfelelő, izgalmas kihívásokkal teli világát. A FIT Klub a budapesti mellett a legtöbb vidéki és határon túli MCC képzési központban elérhető, a képzéseket heti rendszerességgel szervezi a tehetséggondozó.

 

Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence- szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.

http://www.mcc.hu

Budapest, 2024. április 16.

Kommunikációs Igazgatóság, MCC