Görög menekülttábor – ahogy még sosem láttad

Kit is nevezünk menekültnek a nemzetközi jog alapján? Azt, aki, az üldöztetéstől való megalapozott félelmében menekül el a hazájából. Ez az üldözés lehet vallási, etnikai vagy kulturális alapú is.

Ilyen menekültekkel foglalkoznak az Athén mellett 2016-ban felállított menekülttáborban is, amelyet egy tanulmányi kirándulás keretein belül a napokban látogattam meg. A körbevezetés alatt az ott dolgozók megosztották velünk, hogyan telnek a menekültek mindennapjai. A legtöbben közülük Afganisztánból, Iránból, Irakból vagy Szomáliából származnak.

Ha egy menekült(csoport) megérkezik a táborhoz, először a “Help desk”-hez kísérik, ahol benyújthatja kérelmét aziránt, hogy menekült státuszt kapjon. Ennek feltétele, hogy a fent említett fogalom valamennyi eleme megvalósuljon az esetében. Ha megkapja, utána általában hat hónapig marad a tábor területén, de egyeseknél ez több évig is elhúzódhat.

Azonban ahogy a táborvezető is kihangsúlyozta, ezekre az emberekre nem szabad csupán menekültjogot-keresőkként tekintenünk. Ők elsősorban nők és férfiak, feleségek és férjek, anyák és apák, muzulmánok és keresztények, akiknek a különböző hátterük ellenére meg kell tanulniuk egymással együtt élni.

A menekülttábornak nem az a célja, hogy olvasztótégelyként minden menekültet ugyanolyanná formáljon. Éppen ellenkezőleg: úgy integrálják őket a görög társadalomba, hogy egyúttal védik az identitásuk sokszínűségét. Erre különböző módszerek szolgálnak, például a gyermekeknek és felnőtteknek is tartott görög és angol nyelvórák, gyermekfoglalkozások. Emellett saját rádiócsatornát is fenntartanak a táborlakók, amelyben tájékoztatják egymást a menekültkérelem benyújtásának módjáról vagy podcasteket készítenek a nemek egyenértékűségéről. A táborlakók maguk is szervezhetnek kisebb korlátozásokkal programokat, ha azokra előre engedélyt kérnek.

A menekült családok egyébként leginkább egy lakókocsira hasonlító, fehér, 16 négyzetméteres konténerházakban élnek, egy szobával és egy fürdőszobával, de így is sokkal jobbak és higiénikusabbak az életkörülményeik, mint otthon. Nincsenek elkülönítve egymástól nemzetiség szerint, a táborvezető szerint ez káros is lenne, mivel egyrészt erre nincs kapacitás, másrészt pedig akkor megakadályoznák, hogy megtanulják tiszteletben tartani egymás identitását. Ez pedig láthatóan működik.

A menekülttábor körül szögesdrótos kerítés van felhúzva, amely első ránézésre egy koncentrációs tábor hatását keltette. A dolgozók szerint viszont a menekültek úgy nyilatkoztak, hogy nem érzik magukat bezárva vagy korlátozva, hanem inkább védelemben és biztonságban a külső támadásoktól.

A kulturális sokszínűségnek azonban ára van: sok elharapódzó konfliktust kell megoldaniuk a tábor munkatársainak. Természetes, hogy minden menekült hozza magával a saját vallásából, kultúrájából, politikai meggyőződéséből fakadó szokásait, amelyeket, ha megpróbálnak egymásra rákényszeríteni, könnyen kirobbanó feszültséghez vezethet.

Ezeket nem könnyű kezelni, de leghatékonyabb módja mégis a béketeremtés és a kollaborációra való törekvés. Ezeknek a konfliktusoknak a gyökere legtöbbször implicit, kulturális okokra vezethetőek vissza. Bevált módszer, hogy előbb az egyik, majd a másik felet hallgatják meg, hogy feltárják a gyökérokot, majd mediátorként közvetítenek közöttük.

Ahogy a táborvezető is nyilatkozta, a menekülteknek meg kell érteniük, hogy ezentúl nem ugyanabban a keretrendszerben élnek, mint otthon. Görögország, az ottaniak elmondása szerint mint egyfajta “tisztítótűz” volt mindig is Európa határán, Az az ország, amely megtanította a menekülteket az európai kultúrára és elkezdte integrálni őket a mi társadalmunkba. Az integráció azonban nem minden konfliktustól mentes.

Például sokan a kultúrájukból fakadóan úgy gondolják, hogy a nők alacsonyabb rendűek, mint a férfiak, vagy hogy az teljesen rendben van, ha egy férj megveri a feleségét, hiszen jogában áll, ha nem engedelmeskedik neki. Erre a gondolkodásmódra többek között úgy próbálnak meg hatni a táborban, hogy jóga órákat tartanak a nőknek, amely fontos és mély kapcsolatot teremt közöttük. Jelmondatuk: We empower and integrate ourselves by ourselves. (Magunk által integráljuk és vértezzük fel magunkat.)

Görögországra sokáig csupán, mint egy ’buszmegállóra’ tekintettek a harmadik országbeliek, 2016 óta ezen azonban igyekszik a görög állam minden erejével változtatni. Ez azért okozott sok problémát, mert így nem tisztelték a görög népet és országot. Míg 2016-ban az érkező menekültek 95%-a csak tranzit országnak akarta használni Görögországot, ma már 50%-uk ott akar letelepedni. A menekülteknek nem csak a nyelvet kell elsajátítaniuk, hanem fontos, hogy az európai társadalmi célokat is megértsék.

A görögök eleinte tartottak a migránsoktól, hiszen a lakossághoz képest rengetegen érkeztek. 2015-ben több, mint 1 millióan, ez kétszerannyi jelentkező, mint ahány helyet biztosítani tudtak volna a menekülttáborban. Azonban mára már sikerült átadniuk azt a mentalitást a görögöknek, hogy nem kell félniük a menekültektől. Sőt, minél inkább kollaborálnak velük, annál könnyebb lesz együtt élniük, hiszen a görög vállalatoknak jól jön a migránsok adta plusz munkaerő. Tisztelniük kell egymás kultúráját és vallását. Mindkét csoportnak erőfeszítést kell tennie, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, és együtt tudjanak működni. A menekültek például azzal próbálkoznak, hogy kimennek a parkokba virágot ültetni. A görögök is sokkal barátságosabbak a menekültekkel, hiszen ma már kevesebben is érkeznek és a görög szegények nincsenek kevésbé támogatva, mint a migránsok.

Megkérdeztük, nem félnek-e a görögök, hogy a rengeteg menekült jelenléte háttérbe fogja szorítani a görög nemzeti identitást és kultúrát. Hiszen amíg a menekült nőknél, például az afgánoknál 4,7 gyermeket szül egy nő, a görögöknél 1,3-t. Ők ettől nem félnek, nyilatkozták, mivel szerintük rendkívül erős gyökerekkel rendelkezik a görögök vallása, nyelve és közössége. A migránsok a görög társadalom részeivé válnak, de ez nem jelenti, hogy bármely csoport is elvesztené identitását. Attól pedig, hogy a menekültek a magasabb születési ráta miatt túlnépesítik az európaiakat, azért nem tartanak, mert az eddigi tapasztalatok szerint az Európába költöző nők felvették az európai szokásokat és már csak 1-3 gyermeket vállalnak. Az ő gyerekeik görögökké válnak, csak más etnikai gyökerekkel rendelkeznek. Ez együtt jár a globalizációval. Szerintük Görögország kezd hozzászokni a társadalmuk kevertségéhez, sőt, már a macedón és a török megszállás idején is ez jellemezte az országot.

A menekülttábor fő célja tehát, hogy elősegítse a menekültek beilleszkedését a görög társadalomba és megismertesse velük az európai társadalmi normákat. Itt nem akarják megváltoztatni a vallási vagy nemzeti identitásukat. Csupán lehetőséget akarnak adni nekik arra, hogy megismerjék az európai értékrendet és kontextust. A nőknek például olyan női életutakat mutatnak be, amelyekben bizonyos nők ki tudtak törni az elnyomásból, naggyá tudtak válni és teljesen be tudtak illeszkedni a társadalomba. Fel akarják nyitni a szemüket, hogy a nők nem alacsonyabb rendűek, hogy nem kell elviselniük a férjük bántalmazását, jogi és anyagi támogatást kaphatnak, hogy ki tudjanak lépni a bántalmazó kapcsolatokból és végre a saját kezükbe vegyék életük irányítását. Sok menekült nő például megszakította ilyen kapcsolatait, miután idejöttek és felvilágosították őket a jogaikról.

Menekültek mindig is voltak és lesznek. De fontos szem előtt tartanunk az üzenetet, amely a tábor egyik gyermekrajzán is szerepel: “Álmodozó vagyok. Álmodnom kell és el kell érnem… Elérnem a csillagokig. És ha kihagyok egy csillagot, megragadom egy marék felhő segítségként kinyújtott kezét.” (Mike Tyson) Ilyen felhők a tábori dolgozók a menekültek számára.

Írta: Nagy Vanda