Varga Csaba személyes élményein keresztül a résztvevők bepillantást nyerhetnek az extrém körülmények között történő hegymászás világába. A környezetbe, ahol a túlélés kulcsa a technikai tudás és a mentális erő. Az élménybeszámoló alatt elkalauzol minket az egyik legveszélyesebb hegyként számontartott Nanga Parbat 8126 méteren fekvő jeges szikláira, csúszós lejtőire. A 2023-as expedícióról filmes beszámolót is láthatnak az érdeklődők.
Varga Csaba nagyváradi építész, aki magyarként, a nagyváradi magyar kisebbség képviselőjeként kezdett el hegyeket mászni. Az első expedíciókba egyedül vágott bele, a mászásokat szinte kizárólag az építész szakmájából félretett pénzéből finanszírozta. Kisegítő oxigén és serpák segítsége nélkül mászik. 2023-ig összesen hat, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs tetején állt - valamennyin kisegítő oxigén használata nélkül. Ezzel jelenleg ő a legtöbb nyolcezres csúccsal rendelkező, élő magyar hegymászó.

Meghívott előadónk: Varga Csaba, építész, hegymászó


Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.

A regisztráció határideje: 2024.03.19. 16 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Dátum: 2024. március 19. (kedd) – 17:00
Helyszín: MCC, nyíregyházi képzési központ – 4400 Nyíregyháza, Kálvin tér 4-5.

 

Regisztráció!