A Magyar Összetartozás Intézetének igazgatója, író, dokumentumfilm-rendező, szerkesztő. 1996-ban diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetemen filozófia–magyar nyelv és irodalom tanári, valamint XX. századi magyar irodalom speciális képzés szakon, 2000-ben irodalomtudományból PhD fokozatot szerzett summa cum laude. Csaknem három évtizedig dolgozott a sajtóban: 1997 és 1999 között a Magyar Írószövetség irodalmi folyóiratának, a Magyar Naplónak a rovatvezetője volt, 2000-től 2023-ig a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának a szerkesztője, majd főszerkesztője. A Külső Magyarok kisebbségkutató misszió egyik alapítója. 2019 és 2022 között elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi ösztöndíját. Kutatási területe a rendszerváltástól kezdve a Kárpát-medence – és az azon túli – magyar szórványközösségek helyzete, peremlétük, sorstörténetük bemutatása irodalmi igényű riportokban, esszékben, dokumentumregényekben, filmeken és vándorkiállításokon. Ezzel a céllal szervezett expedíciókat a Kárpát-medence kevéssé ismert régióiba, a muzulmán Észak-Afrikába, Anatóliába, utazott a kazak sztyeppékre és a mediterrán Európában – legendák és tények nyomába. Ezzel szoros összefüggésben az első világháború nemzetiségi problémáinak és hadifogolysorsainak kutatására is vállalkozott, többek között Szamár-sziget elveszett hadseregének, rabkatonáinak históriáját is feltárva. Felfedezendő centrum és periféria közép-európai összefüggéseit, széttartásait és dimenzióit.