Az MCC Szegedi Központja 2021 szeptemberétől nyitja meg kapuit a tehetséges fiatalok számára. A szegedi és Szeged környéki diákok jelenleg három korcsoportban felvételizhetnek képzéseinkre. A Fiatal Tehetség Program, a Középiskolai és Egyetemi Program 10 éves kortól kínál magas színvonalú, egyénre szabott lehetőségeket olyan fiatalok számára, akik szeretnének minél többet kihozni tanulmányaikból.

Szeged, a napfény városa, kiváló helyszín a tehetségek kibontakoztatására. Hagyományai, pezsgő kulturális, tudományos és gazdasági élete az itt tanulók számára változatos lehetőségeket biztosít a szakmai fejlődéshez és a közösségi élethez. A központ a Tisza Lajos körúton található, mely Szeged belvárosának egyik legfontosabb útvonala. Az impozáns épület a Szegedi nagy árvíz után az elsők között épült, és olyan nyitott belső terekkel rendelkezik, melyek egyformán alkalmasak a legfiatalabb és az egyetemista korcsoport tehetséggondozására, szakmai programjaik megvalósítására. A helyszín központi elhelyezkedésének köszönhetően közel található a legtöbb oktatási intézményhez, a Dóm térhez, a Nemzeti Színházhoz, illetve könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt.

A szegedi MCC központban a legfőbb célunk az, hogy a diákok biztos tudással, széles látókörrel és felelős döntésekkel indulhassanak el a felnőtté válás útján. Fedezzék fel szűkebb és tágabb környezetük lehetőségeit és olyan tapasztalatokkal gazdagodjanak, amelyek nem csupán a pályaválasztásban, de az élet minden területén magabiztossá, sikeressé és boldoggá teszik őket.