Már akkor eldőlt, hogy mi is érdekel igazán, amikor általános iskolásként először kezdtem el böngészni a színes világtérképeket. Ekkor kezdett kialakulni bennem az a naiv vágy, hogy a Föld mindegyik országába elutazzak, vagy legalább megismerjem őket. Ezért is választottam egyetemen a nemzetközi tanulmányok, később a ruszisztika mesterképzéseket. A gondviselésnek hála a „térképbámulást” van lehetőségem tudományos módon is végezni, ezért kezdtem bele geopolitika doktori képzésbe. Az MCC-t megelőző legrelevánsabb tapasztalatok számomra a – sokszor improvizatív és unortodox – külföldi utazásaim voltak. 

Mindezt az ismeretet szeretném gyarapítani az MCC-ben, és tovább is adni az itt tanuló diákoknak, illetve a kutatásainkat, publikációinkat olvasó tágabb közönségnek. Célom rávilágítani, hogy mennyire komplex, érdekes világban élünk, és hogy mekkora élmény felfedezni ezt. Személyes érdeklődésem miatt főleg Oroszországot és a hozzá közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó geopolitikai és egyéb társadalomtudományi kérdéseket találom.

Az MCC-be bekerülő diákok igazán szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen olyan tudásra és tapasztalatra is szert tesznek, melyet a hagyományos egyetemi életben nem kapnak meg. Reményeim szerint munkámmal hozzá tudok járulni, hogy a Collegium oktatási minősége az eddigieknél is magasabb legyen, a kutatási területen pedig öregbíthetem az intézmény jó hírnevét.

Tanulmányok:

  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Nemzetközi tanulmányok MA
  • ELTE – Ruszisztika MA
  • Pécsi Tudományegyetem – Geopolitikai doktori iskola

Nyelvtudás: angol, orosz, német

E-mail: mgvigoczki@mcc.hu