Az MCC középiskolás programjának elvégzése után az egyetemi program nemzetközi kapcsolatok szakirányos hallgatója lettem. Az MCC-ben eltöltött éveknek mind szakmailag mind baráti közösséget tekintve rengeteget köszönhetek, ezért különösen megtisztelő, hogy 2020 óta munkatársként is segíthetem az intézmény tevékenységét.

A Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok alapszakán évfolyamelsőként végeztem, ez alatt egy fél évet Párizsban töltöttem, ahol a Sciences Po-n tanultam, majd mesterdiplomámat az Egyesült Királyságban, a London School of Economics and Political Science (LSE) európai tanulmányok szakán szereztem. Angol, francia, és olasz nyelvből rendelkezem felsőfokú nyelvvizsgával.

Az egyetem elvégzése után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Közép-Európával, illetve a visegrádi együttműködés koordinációjával foglalkoztam, hozzájárulva a magyar V4 elnökségi év sikeres lebonyolításához. Ezt követően Washington D.C.-ben szolgáltam diplomataként, ahol a State Department Transatlantic Diplomatic Fellowship programján keresztül amerikai-ázsiai kapcsolatokkal és délkelet-ázsiai multilaterális ügyekkel foglalkoztam.

Az általam vezetett igazgatóság elsősorban az MCC nemzetközi stratégiájának kialakításáért, intézményi partnerkapcsolatok bővítésért, a hallgatóknak szóló nemzetközi ösztöndíjprogramok kialakításáért és koordinációjáért, valamint az intézmény nemzetközi fórumokon történő képviseletéért felel.