A FIT Erdélyi központját vezetem. Zenepedagógiát végeztem Kolozsváron, 2019 nyarán fejeztem be a mesterképzést. Kicsi korom óta jelen van a zene az életemben, ezáltal nem is volt kérdéses, hogy milyen szakra esik a választásom. Emellett nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, közösséget formálni. Mindig is fontos volt számomra a helyi fiatal közösség és a magyar hagyományok ápolása. Több egyesület aktív tagja vagyok, önkéntesként különböző gyerekfoglalkozások szervezésében, lebonyolításában segítek. A tehetséggondozást kiemelkedően fontosnak tartjom, hiszen Erdélyben, kisebbségi magyarként nincs sok lehetőség biztosítva a kreativitás és tehetség (készség) kibontakoztatása terén, ezért úgy gondolom, hogy ez a program szuper lehetőség a gyerekek számára. Szabadidőmben sokat énekelek, nagyon szeretek táncolni, 12 évig egy mazsorett csapat tagja voltam. Imádok utazni, új helyeket, kultúrákat megismerni.