Hírek

loading...
2023. 07. 11. 12:41

A család a közösség megtartó ereje – családi nap a győri MCC-ben

Győr
Az MCC győri képzési központja július 1-én családi nap keretében nyitotta meg a nyarat. A vidám nyári nap valódi kikapcsolódást jelentett diákjaink és szüleik számára, melyen a főzéstől kezdve a sportolási lehetőségen át a szakmai rendezvényekig sok programból választhattak a résztvevő családok. Miközben a gyerekek kézműves és sportolási programokon tudták tehetségüket kipróbálni, kint az udvaron az ebéd elkészítésére tevődött a hangsúly. A baráti beszélgetések és a szabadidős programok mellett szakmai beszélgetésbe is belehallgathattak középiskolás diákjaink és szüleik. A pódium-beszélgetés témája is tematikusan kapcsolódott a családi naphoz, hiszen a résztvevő polgármesterek arról beszélgettek, hogy miként lehet ma nagycsaláddal vidéki kistelepüléseken elkezdeni az életet, illetve, hogy mitől is lesz családbarát egy település. A résztvevő három polgármesterből ketten a Felvidékről érkeztek, Agócs Gergely Királyrévről és Marcinkó Zoltán Bénáról. A beszélgetés hölgy tagja pedig Angelovics Helga személyében a Tokaj-hegyvidéki Golopról. A moderátori feladatokat Sullivan Ferenc kollégánk, az MCC Ifjúságkutató Intézetének munkatársa vállalta.
2023. 07. 10. 11:05
Egyetemi Program, Junior Program

Jelenleg is tart az Egyetemi Program felvételi időszaka - Még több fiatalnak biztosít ingyenes tehetséggondozó képzéseket az MCC

Budapest
Évről évre egyre népszerűbbek a magyar fiatalok körében az Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes tehetséggondozó képzései. Óriási az érdeklődés az MCC Egyetemi Programja iránt is: az idei első körös felvételi időszakban rekordszámú, közel 200 fiatal adta be a jelentkezését a képzésre. Ugyanakkor a programra még mindig pályázhatnak a középiskolai tanulmányaikat most befejező diákok. A Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye hat képzési központja (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs) várja azokat a fiatalokat, akik egy szakmailag kiváló, motiváló és összetartó közösséghez szeretnének csatlakozni. Az MCC budapesti központjában induló Juniorképzésre július 30-ig, míg a regionális központokban indulókra augusztus 10-ig adhatják be jelentkezésüket a leendő hallgatók.
2023. 07. 10. 10:56
Középiskolás Program

A szombathelyi Járásbíróságra látogattak KP-s diákjaink

Szombathely
A Szombathelyi Járásbíróságon jártak KP-s diákjaink, ahol egy fogvatartottak közti verekedés kapcsán testi sértés miatt indított tárgyalást tekinthettek meg.
2023. 07. 10. 10:55
Egyetemi Program, Gazdaságpolitikai Műhely, Közgazdasági Iskola

Energiaár-növekedés + háború + aszály = infláció

Szekszárd
Ha az energia drágul, akkor szinte mindenért többet kell fizetnünk. Amennyiben még háborús helyzet is csúfítja a képet – elhibázott szankciós lépésekkel tarkítva –, akkor az inflációs hatások felerősödnek. A tavalyi aszály pedig még tovább emelte az árakat. Erről Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője beszélt a szekszárdi MCC közönségének.
2023. 07. 10. 8:34
Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

Németország, egy megosztott ország?

Budapest
Harminchárom évvel a békés és szabad újraegyesítés után Németország még mindig megosztott. Az egykori NDK területén élő németek másképp látják a dolgokat, mint a „régi” Németországi Szövetségi Köztársaság tartományaiban élők. Németországban nagyon ellentétes nézetek uralkodnak például Európa, a migráció, a pandémia és Ukrajna témájában is. Az ország abban is megosztott, ha Magyarországról van szó: Egyesek számára Magyarország a vágyakozás helyszíne, ahol olyan politikai irányt vélnek látni, amelyet szívesen vennének saját országuk vagy egész Európa számára, és ahová szívesen kivándorolnának. Mások számára Magyarország testesíti meg mindazt a hagyományos és konzervatív-polgári gondolkodást, amiről azt hitték, hogy már régen túlléptek rajta.
2023. 07. 07. 9:36
Migrációkutató Intézet

Újra füstöl Európa puskaporos hordója?

Szeged
„Milo, ki más.” Ezzel a választási szlogennel kampányolt Milo Djukanovics, Montenegró korábbi miniszterelnöke, ugyanis ennyire biztosnak érezte a hatalmát – mondta el Párducz Árpád a Migrációkutató Intézet junior kutatója Szegeden, a Sorsok a voksok után – Választások utáni helyzetkép Koszovóban és Montenegróban című pódiumbeszélgetésen. Az előadás során Vargha Márk, az Intézet vezető elemzője tett fel kérdéseket a Nyugat-Balkánon zajló folyamatokkal, Montenegró és Koszovó bel- és külpolitikájáéval kapcsolatban.
2023. 07. 06. 12:48
Egyetemi Program, Pszichológia Iskola

Gyermekkori szorongás: okok, lefolyás, lehetséges kezelési formák

Pécs
A népesség 86%-a átesik élete során valamilyen szorongáshoz köthető mentális zavaron – mondta Hámori György, az MCC Pszichológia Iskola oktatója az MCC pécsi képzési központ szerda esti előadásán.
2023. 07. 06. 11:33

Libri és nemzetközi építkezés

Budapest
A Mathias Corvinus Collegium 2023. júniusában többségi tulajdont szerzett a Libriben. Azért dolgozunk, hogy a magyar könyvpiac bővüljön, hogy egyre többen olvassanak – vélekedett Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója az Inforádió Aréna című műsorában. A főigazgató e mellett beszélt az MCC-ben zajló tehetséggondozásról és az intézmény nemzetközi kapcsolatépítéséről, melynek nyomán az MCC-s hallgatók ingyenes képzéseken vehetnek részt Bécsben, Berlinben és Brüsszelben is.
2023. 07. 06. 9:20

Elbírni a pillanat súlyát

Zalaegerszeg
A nyugati orvoslás segítségével éveket adhatunk az életünkhöz, ugyanakkor Dr. Márky Ádám, az MCC Vezetőképző Akadémiájának orvos szupervizora a zalaegerszegi MCC-ben tartott – teltháza – előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy gondolkodásmódunkkal és az egyes élethelyzetekhez történő megfelelő hozzáállással életet adhatunk az éveinkhez!
2023. 07. 05. 8:37
MCC Plusz

Még szélesebb körben teszi elérhetővé egyedülálló tehetséggondozó programjait a Mathias Corvinus Collegium

Budapest
Az MCC Plusz Program hallgatóknak és az MCC tehetséggondozó tevékenysége iránt érdeklődőknek nyújt ingyenes képzéseket. Elsősorban olyan diákokat céloz a program, akik a kollégiumi férőhely biztosítását is magába foglaló képzéseken kívül kívánnak bekapcsolódni az Mathias Corvinus Collegium életébe. A program 2022 szeptemberében 45 fővel indult, a diákok aktívan részt vesznek az MCC szakmai programjaiban és a közösségépítésben is fontos szerepet vállalnak.
2023. 07. 04. 12:38
Migrációkutató Intézet

Perzsa szőnyeg alá söpört gondok? — A valódi Irán

Budapest
A Migrációkutató Intézet és a Mathias Corvinus Collegium közös szervezésében megvalósuló eseményen Dr. Sárközy Miklós történész, iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója mutatta be Irán társadalmi és politikai folyamatait, történelmét, valamint az ország külpolitikáját. Sárközy beszélgetőtársa és az esemény moderátora Kovács Blanka, az intézet junior kutatója volt.
2023. 07. 03. 13:55
Egyetemi Program, Jogi Iskola, Nemzetközi Jogi Műhely

„A jog a kultúránk része, azt tükrözi, amik vagyunk”

Budapest
„A jog több, mint szabályok halmaza, intézmények sora vagy vastag törvénykönyvek sokasága. A jog a kultúránk része, tükrözi múltunkat, írja a jelenünket és előrevetíti jövőnket” – hangsúlyozta Sándor Lénárd, az MCC Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetője a Horváth Barna Jog és Szabadság Kör első hazai rendezvényén. A jövőbeni együttműködés jegyében a szervezet által nyújtott kutatási lehetőségek és programok az MCC diákjai számára nyitva állnak.
2023. 07. 03. 12:45
Középiskolás Program

Az MCC Középiskolás Program diákjai a WRO versenyen

Győr
A WRO Future Innovators kategóriájában a csapatok egy olyan robotot terveznek, ami megoldást nyújt valamilyen valós életben felmerülő problémára. Minden évben új tematikát határoz meg az aktuális szabályzat, ami illeszkedik az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célokhoz. A témában elvégzett kutatás után a csapatok kidolgoznak egy innovatív és megvalósítható robotikai megoldást, amit a verseny napján projektként mutatnak be.
2023. 07. 03. 11:24
Középiskolás Program

Gyuláig utaztak a szombathelyi KP-sok

Gyula
Rendhagyó módon június végén indultak a szombathelyi MCC középiskolás diákjai KP+ túrára. A Körösvidéket járták be a tudásszomjas fiatalok, négy izgalmakkal és szakmai tartalommal teli nap során.
2023. 06. 30. 8:00
Révfülöp

XVI. Építész Regatta

Révfülöp
Június 24-25-én, immáron tizenhatodik alkalommal került megrendezésre az Építész Regatta, melynek az idei évben a révfülöpi MCC kikötő adott helyet. Alapítványunk fontosnak tartja, hogy jelenlétével támogassa a kultúrát, a sportot, a közügyeket, ezzel is példát mutatva a társadalmi felelősségvállalásban. Így volt ez a mostani vitorlás verseny rendezésével kapcsolatban is.
2023. 06. 30. 7:47
Budapest Lectures

Különbségek az iszlám vallásban – Európán innen és túl

Budapest
Az iszlám vallás, kultúra és civilizáció egyben – hangzott el az MCC Budapest Lectures rendezvénysorozat legutóbbi rendezvényén, amelynek vendége John Tolan professzor volt, aki beszélt az iszlám vallás európai kultúrában betöltött szerepéről is. A szakemberrel Sayfo Omar, az MCC Migrációkutató Intézet vezető kutatója beszélgetett.
2023. 06. 29. 14:30
Egyetemi Program, Pszichológia Iskola

Az MCC-Mindset Pszichológia Iskola konferencián járt Barcelonában

Barcelona
Dr. Pászthy Bea, az MCC-Mindset Pszichológia Iskola műhelyvezetője és az Iskola két hallgatója, Deák Fanni és Hadházi Zsófia május 15. és 18. között Barcelonába utazott, hogy meglátogassa Szilágyi Anna Fellowship Programon résztvevő hallgatót. Szilágyi Anna az IDIBELL-en belül A táplálkozási és a függőségi viselkedések pszichoneurobiológiai kutatócsoportjának tagjaként dolgozott és végzett kutatói tevékenységet 2023. március, április és május hónapban. A MCC-Mindset Pszichológia Iskola képviselői látogatásának célja az IDIBELL kutatóintézettel való együttműködés megerősítésén kívül, a Barcelonai Egyetem Orvostudományi karán tartott konferencián való részvétel volt.
2023. 06. 29. 14:07

Magyar Hősök – Szabadulószínház Győrben

Győr
Az MCC győri képzési központja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága színházi előadásra várta a kedves érdeklődőket június 23-án a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termébe. A darab a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Mandiner gondozásában megjelent Magyar hősök című könyv alapján született, az előadás témája a XX. század történelmi porondjára röpítette a nagyszámú közönséget. A színdarab hat hétköznapi hős (Brusznyai Árpádné Honti Ilona, Gérecz Attila, Kiss Sándor, Olofsson Placid, Richter Gedeon és Salkaházi Sára) sorsának szokatlan nézőpontból történő bemutatásán keresztül segítette a diákokat a történelem megértésében és saját helyzetük értékelésében. A teltházas előadásra nagyszámban érkeztek Középiskolás Programunk diákjai, illetve a szakmai rendezvényeinkre rendszeresen ellátogató városi érdeklődők köréből.
2023. 06. 29. 14:05
Ifjúságkutató Intézet, Könyvkiadás

Kívánj tizet!

Pécs
Bár ez a generáció nagyon gyorsan alkalmazkodik a változáshoz, ettől függetlenül a fiatalok továbbra is igénylik a biztos fogódzókat, keresik a stabil pontokat – mondta Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke az MCC pécsi képzési központjának rendezvényén.
2023. 06. 29. 10:28
Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

Miért vitatott a szabadság fogalma a német közvéleményben?

Budapest
Az elmúlt másfél évtized nehéz, válságokkal teli időszak volt Európában. A II. világháború utáni éra, valamint a békés forradalmak utáni európai stabilitás és biztonság elveszni látszik. Mindenekelőtt Oroszország Ukrajna elleni háborúja, de az egymást átfedő válságok, mint a klíma- és energiaválság, a COVID19-járványt követő inflációs és növekedési válság, valamint az euró-és a migrációs válság is megrengették az európai sikertörténettel kapcsolatos, eddig biztosnak gondolt alaptételeket. Ezeknek köszönhetően az egyéni és társadalmi szabadsággal összefüggő jogainkat és értékeinket mind a jobb-, mind a baloldali szélsőségesek megkérdőjelezik. Prof. Dr. Ulrike Ackermann, a John Stuart Mill Szabadságkutató Intézet alapítója és igazgatója erről adott elő „Miért vitatott a szabadság fogalma a német közvéleményben?” címmel 2023. június 27-én a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Scruton Kávézójában körülbelül egybegyűlt 50 érdeklődő előtt.
2023. 06. 29. 10:16
Diákjaink írták, Középiskolás Program

Kenutúra a Dráván

Május utolsó napjaiban örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy az áradás miatt egy új, nekem is megfelelő időpontban szerveződik újra a drávai kenutúra. Gyorsan le is adtam a jelentkezést és néhány nappal később már biztossá vált, hogy én is bekerültem a csapatba, majd egy online megbeszélést követően nagy izgalommal kezdtem el készülődni a vízitúrára. Az indulást megelőző este a budapesti MCC központban gyülekezett a csapat nagyobb része, mivel a kora reggeli indulás miatt a legtöbben nem tudtuk megoldani a reggeli felutazást. A közös vacsorát követően sétáltunk egyet a Feneketlen-tó körül, majd visszatértünk a központba, ahol folytattuk a beszélgetést.
2023. 06. 29. 9:36
Középiskolás Program

Búcsú és számvetés – de az élet nem áll meg! Tanévzáró KP-szombat a miskolci MCC-ben

Miskolc
Ne üljetek a langyos vízben, ha kell, merjetek változtatni! – mondta köszöntőjében Veréb Tamás színész, énekes, dalszerző, aki a tanévzáró KP-szombat díszvendégeként átadta a végzősöknek a programbizonyítványaikat. Az utolsó szombati közös program nagyon színesen telt: egyrészt búcsúztunk végzőseinktől, másrészt köszöntöttük az új KP-sainkat, majd a plenáris ülésen és az azt követő workshopokon olyan izgalmas témákat boncolgattunk, mint az idő kérdése, a szépirodalom fogalma vagy a latin-amerikai hódítás jogi vitái.
2023. 06. 28. 13:24

Valami nem ok? Számolj el háromig, majd vegyél egy „Mélylevegő”-t!

Szekszárd
A Mélylevegő Projekt küldetése, ahogyan a felelőssége is csupán ezen határvonalig terjed, a mentális betegségek megismertetésében – nem pedig azok kezelésében – való közérthető online pszichoedukációs szerepvállalás. A két év alatt közel 130.000 követőt bevonzó projekt sikere a hétköznapi nyelven megfogalmazott, mégis komoly kutatási és szakmai ismereteken alapuló önismereti tartalmakban rejlik, amelyek leginkább a 20–30 év közötti korosztályt célozzák nem kis sikerrel.
2023. 06. 27. 16:51
Révfülöp

Az MCC támogatásával újult meg a révfülöpi mentési pont

Révfülöp
Immáron 24 órás szolgálatra is alkalmassá vált a révfülöpi mentési pont, amely a Mathias Corvinus Collegium támogatásával újult meg. Az ünnepélyes átadón Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter elmondta: a beruházással még biztonságosabbá vált a Balaton északnyugati medencéje a nyaralók és az ott lakók számára.
2023. 06. 27. 12:50
Középiskolás Program

KáPé-saink ismét vízre szálltak

Második alkalommal szerveztünk nomád kenutúrát a Középiskolás Program diákjai számára.
2023. 06. 27. 12:49
Egyetemi Program

Deutsch Tamás az MCC-ben

Budapest
Milyen kihívások érik egy európai parlamenti képviselőt munkája során? Mik a mai uniós politika főbb vitás sarokpontjai? A rendszerváltástól a jövő kérdéséig - hogy alakult a Fidesz az évtizedek során? - Ilyen témák is felmerültek a beszélgetés során, amelyet MCC-s hallgatók rendeztek.
2023. 06. 27. 10:13
Fiatal Tehetség Program

Őrségi élménytábor FIT módra

Őrség
A szombathelyi FIT-esek az iskolaszünetet is az MCC-vel kezdték, hiszen június 19-én a 6.-osaink útnak indultak az Őrség felé, hogy megismerjék annak kulturális és természeti értékeit.
2023. 06. 26. 15:15
Műhelytagság

Több mint 60 résztvevővel zárult az MCC Műhelytagság Program zárókonferenciája

Budapest
Sikeresen lezajlott az MCC Műhelytagság Program zárókonferenciája összesen több mint 60 résztvevővel. Az egynapos rendezvény során műhelytagjaink egész éves kutatómunkájuk eredményét adták elő az MCC-s oktatókból és meghívott külső szakértőkből álló szakmai bizottságok előtt, akiktől értékes visszajelzésekkel gazdagodhattak.
2023. 06. 26. 13:32

Fesztiválszezon az MCC-nél

Már csak egy hónap, és kezdetét veszi a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kulturális és zenei fesztiválja, az MCC Feszt. A Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye ugyanakkor már korábban megkezdte az idei fesztiválszezont.
2023. 06. 26. 11:37
Könyvkiadás

A vállalkozói ökoszisztéma: bemutatták Ács Zoltán könyvét

Budapest
25 évnyi kutatómunka előzte meg Ács Zoltán közgazdász professzor legújabb könyvét, amelyet a napokban mutattak be a magyar közönségnek az MCC budapesti központjában. Az intézmény vendégoktatójának kötete a döntéshozókat is segíti a vállalkozó ökoszisztéma jobb megértésében.
2023. 06. 26. 10:00

Folytatódik a PADME és az MCC együttműködése a magyar tehetségekért

Budapest
Az idén is kiemelten támogatja a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó programját. A két szervezet kapcsolata hosszú időre nyúlik vissza, a Pallas Athéné alapítvánnyal való együttműködés eredményeképpen pedig jelentősen bővült az MCC-ben tanuló diákok, hallgatók közgazdasági ismerete, és jelentősen fejlődött pénzügyi tudatosságuk is.
2023. 06. 26. 9:59
Migrációkutató Intézet

Iszlám: a háború vagy a béke vallása? – Sayfo Omar tartott előadást a székesfehérvári MCC-ben

Székesfehérvár
Telt ház várta az MCC Migrációkutató Intézetének kutatóját, Sayfo Omart a Mathias Corvinus Collegium székesfehérvári képzési központjában, ahol az iszlám vallásról és az iszlamizmus jelenlétéről is hallhattak az érdeklődők.
2023. 06. 26. 9:56
Ifjúságkutató Intézet

Ahol a támogatás célba ér

Szeged
Úgy látom, a vajdasági fiataloknak többet kell dolgozniuk, küzdeniük, mint a magyarországiaknak, mert nekik a megélhetés mellett a magyarságukért is meg kell küzdeniük – mondta el Kiss Szabolcs, a Mosoris – a Fiatalok Értékteremtő Szövetségének elnöke a szegedi központban tartott kerekasztal-beszélgetésen. A tavalyi szerbiai népszámlálás eredményeiből kiinduló előadáson több olyan téma került a központba, amelyek a Vajdaságban élő magyar fiatalokat érintik. A kutatás eredményeit Sullivan Ferenc, az Ifjúságkutató Intézet kutatója prezentálta.
2023. 06. 26. 9:13
Egyetemi Program, MCC-Rubicon Történettudományi Műhely, Társadalom- és történelemtudományi Iskola

Erőszakkal elérhetünk bizonyos célokat, de általában csak erőszakosabb lesz tőle a világ

Pécs
Erőszakkal elérhetünk bizonyos célokat, de általában csak erőszakosabb lesz tőle a világ – mondta Hahner Péter, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhelyének vezetője az MCC pécsi képzési központjában.
2023. 06. 23. 13:43
Középiskolás Program

MCC-s diákok fényfestése ragyog az idei szolnoki Tiszavirág Fesztiválon

Szolnok
Az idén immár 16. alkalommal megrendezett Tiszavirág Fesztivál ismét elvarázsolta a városlakókat és látogatókat egyaránt. A fesztivál Szolnok egyik legjelentősebb kulturális eseménye, mely minden évben izgalmas zenei és gasztronómiai élményeket kínál. Idén a fesztivál fényfestékéről az MCC KP-s diákjai gondoskodtak.
2023. 06. 23. 9:44
Könyvkiadás

Választani borzasztó választások között

Budapest
A kápók második világháborús szerepéről volt szó a legújabb könyvbemutatón az MCC Scrutonban. Veszprémy László Bernát történész, a Corvinák főszerkesztője és Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese beszélgettek Veszprémy legújabb kötetéről, melynek címe: Kápók a múlt fogságában. Az eseményt Szöőr Ádám, az MCC kommunikációs igazgatóhelyettese moderálta.
2023. 06. 22. 13:54
Highlights of Hungary

Highlights of Hungary – Hogyan aktivizáljuk a követőinket? Hogyan élj a médiafigyelemmel? Az elismerés ereje a médiában

Debrecen
Egy gyermeksebész, egy lelkész és egy elsőfilmes rendező-operatőr. Hogy mi a közös bennük? Mindazon túl, hogy emberi sorsokkal függ össze tevékenységük (a lelkész lelki úton kíséri az embereket, a gyermeksebész fizikai egészségük megőrzésére törekszik, míg a rendező-operatőr a filmeken keresztül formálja és örökíti meg az emberi történeteket), mindannyian Highlights of Hungary jelöltek vagy díjazottak, akik kiváló magyar teljesítményt nyújtottak és példájukon keresztül inspirálják a közönséget is.
2023. 06. 22. 12:48
Erdélyi Politikai Iskola
2022-23 évfolyam

Tartalmas háromnapos képzésen vettek rész Budapesten Erdélyi Politikai Iskola diákjai

Budapest
Tartalmas háromnapos képzésen vettek részt Budapesten az Erdélyi Politikai Iskola diákjai június 15-17. között.
2023. 06. 22. 8:14
Egyetemi Program, Geopolitikai Műhely, Nemzetközi Kapcsolatok Iskola

Miért fontos figyelnünk az indiai-csendes-óceáni térségre?

Zalaegerszeg
Az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója, dr. Szeghő Patrik bemutatta a zalai közönségnek, miért érdemes figyelnünk az indiai-csendes-óceáni térségre!
2023. 06. 21. 15:26

Mókás Cinkosok Clubja

Kecskemét
A felhőtlen szórakozástól volt hangos Kecskemét főtere, ahol ügyességi játékkal és kvízzel várta a város és a megye középiskolás csapatait a 6. Tanévzáró Fesztiválon az MCC kecskeméti képzési központja.