Olvasási idő: 7 perc

„Legyenek becsületes emberek, mert a tisztesség hosszútávon megtérül!” – ezt üzeni az MCC-s diákoknak a Mathias Corvinus Collegium egykori társalapítója. Tombor Balázzsal az október 23-án átadott a kitüntetése kapcsán a múltról és a jelenről beszélgettünk.

 

Mit szólt hozzá, amikor megtudta, hogy október 23-án a Magyar Érdemrend polgári tagozat lovagkeresztjének kitüntetésében részesül?

Őszintén szólva nagyon meglepett. Nem gondoltam volna – ez az igazság. Váratlanul egy levelet kaptam a Miniszterelnökségről, melyben értesítettek a kitüntetésről. A lovagkeresztet nagy örömmel fogadtam és vettem át Gulyás Gergely miniszter úrtól. Ez az elismerés rendkívül nagy megtiszteltetés az egész családom számára. A díjátadásra a feleségem is elkísért, a kitüntetés átvétele után a gyermekeim, Kata lányom, András és Bálint fiam köszöntöttek a helyszínen nagy szeretettel. Csopakról reggel pedig Balázs fiam bocsátott útra. Gyakorlatilag mindannyian részesei voltak az eseménynek – ha nem is közvetlenül.

A kitüntetéssel a magyar állam a Mathias Corvinus Collegium társalapítójaként nyújtott munkáját és teljesítményét ismerte el. Honnan jött a tehetséggondozó intézmény és alapítvány létrehozásának ötlete?

1996-ban abban a szerencsés helyzetben volt a családunk, hogy egy sikeres befektetés révén nagyobb összeghez juthatott. András fiam szorgalmazta, hogy a pénzt egy jótékonysági célokat szolgáló alapítvány létrehozására fordítsuk. A Tihanyi Alapítványba természetszerűen én már mint társalapító kurátor kerültem be – ilyen egyszerűen indult az egész. S bár a fejlődés nagyon lassú volt, hiszen eleinte még nem volt sem hely, sem iroda, sem felszerelés, a hangulat nagyon családias, a jövőkép pedig már akkor igen bíztató volt. A tehetséggondozás ügyét ugyanis már a kezdetektől fogva elismert emberek karolták fel: elég, ha csak Mádl Ferenc vagy Sólyom László nevét említem a legjelesebb személyiségek közül.

Három fia és egy lánya van, az ötödik gyermeke – mondhatni – a Mathias Corvinus Collegium…

Igen, ez feltétlenül így van.

Többgyermekes apaként mennyire nehéz megválni a „legkisebbiktől”? Elvégre az intézmény életében – az állami szerepvállalásnak köszönhetően – most teljesen új fejezet kezdődik. A Tihanyi Alapítvány helyét és feladatát egy új fenntartó, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány vette át.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett mélyen az átalakulás híre. De ahogy egyre több információt kaptam arról, hogy miben áll a változás lényege, s milyen új perspektíva nyílik a Mathias Corvinus Collegium előtt közép-európai szinten a növekedés, a létszám és a képzés terén, mindinkább megnyugodtam. Mi, egykori alapítók ilyen feltételeket sosem tudtunk volna teremteni. Így nincs semmiféle rossz érzésem, nem érzek veszteséget, sőt, épp ellenkezőleg! A változás ezért egyúttal vigasztaló is. Úgy látom, hogy a jelenlegi vezetők személye biztosíték arra, hogy a fejlődés jó irányba menjen – összhangban az alapítók eredeti célkitűzésével és az intézmény szellemiségével. Természetesen továbbra is figyelem a történéseket, követem az MCC-vel kapcsolatos híreket. Már csak azért is, mert a tágabb családból, az egyik testvérbátyámnak az unokái a veszprémi MCC-s diákok táborát gyarapítják.

1956-ban 12 éves volt. Milyen emlékeket őriz a forradalomról?

Bár én budai gyerek vagyok, mert a Csörsz utcában születtem, de mivel édesanyánk szerette volna, hogy nekem és a három bátyámnak mindenféleképpen legyenek emlékeink a forradalom napjairól, ezért átvitt bennünket Pestre. A szép és felemelő pillanatok mellett sajnos rossz emlékeket is őrzök: láttuk az akasztásokat, az Üllői út lebombázását... A Csörsz utcai házunk is kapott találatot: ahol ma az MCC jelenlegi épülete áll, ott korábban ugyanis a Kocsis-rét volt. Az oroszok oda vették be magukat, onnan lőtték a Sas-hegy oldalát. Még a Hadtörténeti Múzeum előtt felsorakoztatott történelmi ágyúkra is lőttek…

Édesapja meghalt a második világháború végén. Volt olyan patrónus az életében, aki segítette az elindulását, egyengette a pályafutását?

Szerencsére nagyon komoly és összetartó volt a családunk, de a családtagokon kívül ilyen személyt nem tudnék mondani. Épp azért is tölt el örömmel, amikor azt hallom, milyen figyelemre méltó karriert futnak be az MCC-ből kikerült tehetségek. Jó látni és hallani ezeket a szép sikereket.

Milyen útravalót adna az MCC-s diákoknak, kollégistáknak?

Nagyon nehezet kérdezett, mert mit is tudnék én nekik adni? Azt fölösleges mondanom, hogy tanuljanak, mert ez az elsődleges elvárás, ez az elsődleges feladat. Fontosnak tartom, hogy legyenek becsületes emberek, mert a tisztesség hosszútávon megtérül. Pillanatnyi haszonszerzés érdekében nem szabad lemondani a lelkiismeretünkről. Legyenek hűségesek másokhoz, legyenek hűségesek önmagukhoz! Úgy öregedjenek meg, hogy büszkén nézhessenek tükörbe – önmagukra.

 

Tombor Balázs

1944. március 22-én született Budapesten. Gyerekkorától kezdve szinten minden nyári szünetben dolgozott (testvéreivel együtt), legtöbbször a Balaton partján, Siófokon, így ő a vendéglátóiparba szeretett bele. Volt büfés Tihanyban, s pincérkedett Balatongyörökön. Budai fiú létére végül Csopakon eresztett gyökeret „egy balatoni kislánynak köszönhetően”. „Házasságkötés után édesanyámmal laktunk egy kis szobában. Nehéz időszak volt, így amikor jött az első alkalom, hogy megpályázhatok egy igazgatói állást a csopaki üdülőszállodában, megragadtam a lehetőséget.” 1971-től 25 éven át dolgozott ugyanazon a helyen, majd „megkínlódott” – végül sikerrel – a rendszerváltás okozta nehézségekkel. Az elmúlt évtizedben több komoly betegségen és műtéten is átesett, de a testi megpróbáltatások ellenére, a „Gondviselőtől kapott mérhetetlenül jó természetének köszönhetően” nem hagyja magát letörni, mindig optimista szemmel néz a jövőbe. Szabadidejét legszívesebben olvasással, tájékozódással tölti, délelőttönként másfél órát sétál Csopak és Paloznak között. „A séta nekem nagyon jól esik, utána már sokkal könnyebb az élet”.

Gyüre J.

Fotó: Miniszterelnökség