Olvasási idő: 2 perc

A 2019/20-as tanévben ismét megtartottuk az ország legnagyobb, diákok által diákok számára szervezett történelemversenyét, az OKPV-t.

A 2019/20-as tanévben ismét megtartottuk az ország legnagyobb, diákok által diákok számára szervezett történelemversenyét, az OKPV-t.

Az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny izgalmas feladatok és nem mindennapi nehézségek elé állította azt a több mint 300 csapatot, akik Magyarország szerte indultak a versenyen. Az OKPV egyik fő különlegessége, hogy ötvözi az esetversenyek és a történelem világát, ezáltal logikus gondolkodásra, színes fantáziahasználatra ösztönözve a diákokat, akik különböző történelmi személyek helyébe kell, hogy képzeljék magukat, így hozva helyettük egy alternatív döntést.

A verseny idén rendhagyó keretek között zajlott. Bár a regionális fordulókat még nem érintette a vírus, a döntőt már igen. Eredetileg a megmérettetést az Andrássy Gyula Egyetemen rendeztük volna meg, azonban ez a vírus okozta helyzet miatt kivitelezhetetlenné vált, ezért a szervezők dolgozni kezdtek egy új, online megvalósítás tervén. A döntő így két online fordulóban valósult meg, a Zoom felületén. Bár elsőre furcsa volt megnyitót tartani 70 diáknak egy laptophoz beszélve, de megadtuk a módját. A diákok, és mi is kiöltözve vettünk részt az eseményeken, csak úgy, mintha a való életben is találkoznánk. 

A döntőkben rengeteg remek prezentációt hallhattunk, jobbnál jobb alternatív megoldásokkal. A középiskolások igazán kitettek magukért, és még ebben a teljesen új helyzetben is képesek voltak csapatként együttműködni, sőt volt, aki az érettségi mellett szánt időt a versenyre. Az első helyezett csapat – a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma diákcsapata – pedig nem kevesebbel gazdagodott, mint egy 4 napos koppenhágai utazással! Egy élmény volt, és kijelenthetem – idén nem csak a diákok, de mi is sikeresen oldottuk meg a problémákat.

Popovics Kinga, Média szakirány, MCC