Olvasási idő: 4 perc

Ez a KP szombat egy olyan pszichológiai napot foglalt magába, ahol a függőségekről, az önismeretről, a tudatos élet fontosságáról beszélgethettünk.

"Korán kelve – persze annál kevésbé frissen –, szinte tűkön ülve vártam a szervezők és résztvevők érkezését az októberi MCC e-KP-szombatra. Lévén, hogy eleve a programnak helyt adó épület bentlakójaként vettem részt az eseményen, egészen reggel óta az épületben tartózkodtam, amíg az otthonából érkező barátnőm elé mentem, majd együttesen tértünk vissza a Tamási Áron Gimnázium kollégiumába.

Ez a KP szombat egy olyan pszichológiai napot foglalt magába, ahol a függőségekről, az önismeretről, a tudatos élet fontosságáról és nem utolsó sorban a mindennapi akadályaink megoldhatóságáról beszélgethettünk. Az első előadás előtt még pár szót váltva a többi résztvevővel kiderült, hogy olyan messzebbi helyekről is sokan érkeztek, mint Marosvásárhely, Torda vagy éppen Nagyvárad. Az első előadást Geréb Géza, a Bonus Pastor Alapítvány munkatársa kezdte meg. Bemutatta az alapítvány munkásságát, illetve saját munkáját is, hogy hogyan is segítenek a függőségtől szenvedőknek legyen az alkohol, drog, szerencsejáték vagy bármi egyéb. Ezek után átadta a szót Katona Attilának, aki egyfajta tanúságtételt tett a saját szemszögéből bemutatva a függőséget, ugyanis tinédzser korától kezdve 30 éves koráig az alkohol jelentette számára a mindent, amikor is végül találkozott az Alapítvánnyal és új életet kezdett segítségük által. Beszédével teljesen alátámasztotta azt, miszerint a családi helyzet, gyerekkor milyensége, környezeti befolyások stb. mekkora hatással lehetnek egyesek életére, jövőjére, és hogy ez milyen összefüggésben állhat a függőség kialakulásával. Személy szerint meghatónak tartottam az élettörténetét, magam is elgondolkodva a környezetemben lévő, enyhébb-súlyosabb függőségekben szenvedő emberek helyzetén. 

A második előadást Partos Bence tartotta, aki az általa és egy barátja által alapított “Mindset pszichológia” szaklapról beszélt. Meglepett, hogy viszonylag fiatal koruk ellenére már most egy komoly vállalkozás vezetésével foglalkoznak. Bennem is felvetett gondolatokat a jövőmet illetően, milyen irányban fogok továbbtanulni, mivel fogok majd foglalkozni. Persze ez még a jövő zenéje…

Az ebédszünet alatt az addig elhangzott témákról beszélgettünk. Mindannyiunknak nagyon tetszettek az előadások, főleg azért, mert saját élményeinkhez, tapasztalatainkhoz is tudtuk kötni őket. Felszínre kerültek viccesebb történetek is, amelyek igazán oldották a hangulatot előadók-diákok, diákok-diákok között. Miután jóllaktunk a pizzával és kipihentük magunkat, a workshopok következtek, amelyek során jobban megismertük egymást, és önmagunkról is megtudtunk pár újdonságot. Az első foglalkozáson Silye Sándorral beszélgettünk gyermekkori élményekről, valamint pályaválasztásról. Mindenki beszélt saját terveiről, hogy mik érdeklik, mit szeretne csinálni, majd mind mi, mind Sándor megpróbált elgondolkodtató kérdéseket feltenni és hasznos tanácsokat adni. A második workshop alatt Farkas Verával jártuk interaktívan körbe az “önismeret” témáját. Először az ismerkedés kedvéért képeket húztunk és azokról beszéltünk, majd megpróbáltuk összegyűjteni fogalmak formájában, hogy mit takar az “ÉN”, mi határozza meg, valamint, hogy miből is áll össze az önismeret valójában. 

Nagyon jól telt ez a szombati nap az MCC-vel. Határozottan mondhatom, hogy megérte egy nappal tovább maradni a bentlakásba és csak később hazatérni a családomhoz hétvégére. Új ismerősöket szereztem, valamint egy igazán új élménnyel és hasznos információkkal gazdagodtam, aminek nagyon örülök. Alig várom már a következőt!"

Birtalan Alexandra
Tamási Áron Gimnázium, Korond