Olvasási idő: 4 perc

A Summer Academy tavalyi kiadásának pozitív élményeivel költöztem be ismét 10 napra az MCC-be.

"A Summer Academy tavalyi kiadásának pozitív élményeivel költöztem be ismét 10 napra az MCC Gellért-hegyi bentlakásába, hogy részt vegyek a 2019-es MCC nyári egyetemén, ahol több ország diákjai, neves előadói töltenek el szűk két hetet, a tudás- és információátadás, szórakozás szellemében. Természetesen idén sem csalódtam, hisz rengeteg csodás embert ismerhettem meg és nagyon sokat tanultam az előadóktól és a résztvevőktől is. 

Az első nap az ismerkedésre volt szánva, ice-breaking és ismerkedős játékokkal igyekeztünk minél többet megtudni egymásról. Másnap a szakmai programot a Fishbanks szimulációs játékkal kezdtük, ami akárhányszor játszom, mindig meglepetéseket tud okozni, hiszen nincs olyan, hogy nyerő stratégia. A játék után összegezve az eredményeket, összehasonlítottuk a játékot azokkal a valós problémákkal, amelyek a valós életben is előfordulnak. 

Majd ezzel a lendülettel még aznap délután megkezdtük a szakmai előadások sorozatát. Első előadónk Daniel Matisoff professzor volt, aki Georgia-ból érkezett és a fentarthatóság, energiapolitikák és környezettudatosság témákban tartott előadásokat és workshopokat egyaránt. Számomra nagyon megnyerő volt az, hogy a feldolgozott témákat egy-egy szimulációs játék keretén belül gyakorlatban is kipróbálhattuk, kereskedhettünk egymás között széndioxid kibocsátási kvótákkal, eldönthettük hol lehet számunka az egyensúly a profitmaximalizálás és a környezetvédelem között és megtapasztalhattuk azt is, hogy milyen nehéz kompromisszumokat kötni egy közösségen belül, ha a környezetszennyezésről van szó. 

A második előadónk a Londonban oktató Anica Zeyen volt, aki a CSR tevékenységek világába vezetett be minket. Előadásai nagyon energikusak és interaktívak voltak és persze nála sem maradhatott el a játékos workshop sem, ahol egy Indiában terjeszkedő ruhagyár nevében kellett döntéseket hoznunk csapatokban. 

Az előadásokon kívül a CaseSolvers munkatársai segítettek nekünk felkészülni az utolsó nap bemutatásra került esettanulmány prezentációkra, amelyet kisebb csapatokban kellett megoldani folyamatosan a 10 nap során. Az esettanulmány témája idén a MOL Limo Carsharing szolgáltatása volt, amelyre kreatív ötleteket, megoldásokat vártak a szervezők. Szintén a MOL jóvoltából meglátogathattuk a Dunai Finomítót. 

Persze, a tanulás mellett a szórakozásra és a pihenésre is jutott bőven idő. Egy éjszakai fürdőzés keretében ellátogattunk a Rudas gyógyfürdőbe, magyar néptáncokat sajátíthattunk el és tetőmoziban néztük meg az Egy kosaras naplója című filmet. 

Hamar eltelt ez a 10 nap. Az utolsó napon, miután bemutattuk az esettanulmányokat és értékeltük azokat, egy sétahajón fogyasztottuk el a vacsoránkat, miközben a budapesti éjszaka fényeit csodálhattuk. Az este és azzal együtt a Summer Academy a Margit-szigeten ért véget, ahol a fűben ülve elevenítettük fel az elmúlt napok eseményeit, élményeit, arra gondolva, hogy jövőre is el akarunk jönni, hogy a kialakult csapat újra egyesüljön."

Győri Anett,
Nemzetközi kapcsolatok és gazdaság szakirány