Olvasási idő: 3 perc

Zökkenőmentesen indult el a távoktatás az MCC Kolozsvári Egyetemi Program keretében.

Zökkenőmentesen indult el a távoktatás az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjában, ugyanúgy, ahogy az intézmény más oktatási programjaiban is. Hallgatóinkat kérdeztük meg arról, hogyan értékelik a távoktatásra való átállás sikerességét, mi okoz nekik akadályt, milyen észrevételeik vannak.

Intézményünk képzései során már korábban is nagy sikerrel alkalmaztak különféle távoktatási formákat, így az elmúlt évek tapasztalatai szintén javára váltak ennek a folyamatnak.

Diákjaink szerint szerencsére mind az MCC, mind pedig a felsőoktatási intézményük, ahol tanulnak sikeresen teljesítette ezt az új kihívást, ha jelentkeztek is akadályok hamar megoldódtak és mindenki rugalmasan kezeli most ezt a megoldást, a tovább tanulás és fejlődés érdekében. A válaszok alapján diákjaink számára a közösség, a közös szakmai munka és a személyes találkozások hiányoznak leginkább. Bár interaktívak a foglalkozások, nyilvánvalóan mégsem adják meg azt a csoport élményt, viszont kó látni azt, hogy ilyen helyzetben is működik a csapatkohézió és a diákok segítik egymást.

Előzetesen több hallgató is tartott a változtatásoktól, mivel nagyon rövid idő alatt kellett a teljes Kolozsvári Egyetemi Program kurzusait és nyelvóráit megfelelő színvonalon átültetni távoktatási módszertanra. Viszont mind ők, mind az oktatók és az MCC munkatársai is kellően proaktívak voltak a folyamat során, ezért egy működőképes rendszert sikerült kialakítani, gyorsan. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a gördülékeny haladáshoz elengedhetetlen volt az a személyes kapcsolat és bizalom is, mely az MCC-ben a tanár-diák viszonyt jellemzi, illetve a diákok bizalmát a programkoordinátorok felé.

A visszajelzések során diákjaink külön kiemelték, hogy a Kolozsvári Egyetemi Program oktatói nagyon nyitottak voltak az új módszertanra, rugalmasan álltak az előttük álló feladathoz és ugyanolyan profizmussal tartották és tarják meg a kurzusokat, mintha csak fizikailag is létező oktatási térben lennének. Pozitívumként élték meg hallgatóink a kurzusokról való közös gondolkodást is, amelynek célja, hogy az ő igényeikhez igazítsák az adott kereteket. Ebből adódóan nem csak a kurzus során felmerült kérdéseikre kaptak válaszokat, de nagy mértékben alakíthatták a tananyagot is.

A Mathias Corvinus Collegium tehát sikeresen megugrotta azokat az akadályokat, amelyeket a hirtelen bekövetkezett helyzet okozott. A fent említettek mellett viszont ki kell emelnünk, hogy ezeken túl a távoktatásra való sikeres átálláshoz nélkülözhetetlen hallgatóink együttműködése, motiváltsága és szakmai elhivatottsága, ahogy az összetartó közösség is, amely a jelenlegi helyzetben is megteremti a lehetőséget, hogy minőségi időt töltsön el együtt az online térben is.