Olvasási idő: 2 perc

Az Erdélyi Politikai Iskola negyedik évfolyamának második képzési hétvégéjét tartottuk meg 2021. március 19. és 21. között.

A hétvége meghívottja között volt Dr. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, aki az immár hagyománynak számító Kérdezz – én felelek program résztvevőjeként válaszolt diákjaink kérdéseire.

Másnap Stephen Sholl, az MCC Fellowship Program ösztöndíjasa, valamint Takács Bence Ervin, MMA ösztöndíjas versmondó, műsorvezető előadásain vehettek részt a fiatalok, melyeken prezentációs és kommunikációs készségeiket fejleszthették.

A délutánt egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyen Bogya Anna (Románia Kormánya, Miniszterelnök-helyettesi Kabinet – Államtitkár), Olteán Csongor (Ifjúsági és Sportminisztérium –Államtitkár) vettek részt, Bukur Tamás alumnus moderálásával.

Az utolsó képzési nap Dr. Cséfalvay Zoltán, az MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője a válságkommunikáció folyamatát és jellemzőit ismertette a diákokkal, Fa Nándor, az első magyar, aki egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet pedig a vitorlázás-önismeret-magány fogalmakat járta körül előadásában saját tapasztalatait is megosztva a résztvevőkkel.