Olvasási idő: 5 perc

"Véleményem szerint pályaorientáció szempontjából két csoportba sorolhatjuk a középiskolás diákokat: létezik a ,,már alsós korom óta tudom, hogy mi szeretnék lenni és erre tudatosan készülve van egy előre beütemezett 10 éves tervem, amit követek” és persze azok, akik úgy vannak vele, hogy ,,fogalmam sincs mit csinálok majd a jövőben, talán egyetemre megyek és ezután szerzek egy munkát, hogy ne haljak éhen”. Nagy szerencsémre szerény 16 évemmel és 10 osztályommal én az utóbbi csoportot erősítem. De a 2020-as januári e-KáPé Pályaorientációs Nyílt Nap elindított egy úton, melyet végigjárva átsorolhatom magam a diákok bizonytalanabb csoportjából a céltudatosba.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy úgy indultam el erre a képzési napra, hogy fogalmam nem volt milyen irányba szeretném terelgetni az életem, hiszen nem így volt. Nyolcadik osztályt követően, miután szakosodtunk, én tudatosan választottam a közgazdaságot, hiszen tanulmányaimat is ebbe az irányban szeretném folytatni és később, ha minden jól alakul és Isten is úgy akarja, ezen a szakterületen helyezkednék el. De ahogy a felnőttek is szokták mondani, ,,biztos csak gyerekszerelem” és igen, be kell vallanom néha én is elbizonytalanodtam a saját döntésemben, hiszen mégiscsak nehéz egy életre szóló döntést meghozni ilyen fiatal korban.

Azonban az utolsó e-KáPé-s képzésnek köszönhető valamelyest megbizonyosodtam a döntésemben, sőt, kissé még előrébb is jutottam vele, hiszen már az egyetemek között is bátrabban keresgélek és még egy-egy felé kacsintgatni is merek. Sokat segített nekem az, hogy a Középiskolás Programnak hála beszélhettem kolozsvári egyetemistákkal, akik nagy szerencsémre az egyetem legtöbb karáról képviseltették magukat. Bármilyen kérdéssel bátran fordulhattam feléjük, hiszen nagyon közvetlenek voltak. Külön tetszett, hogy az egyetemet nem egy csupa rózsaszín időszaknak írták le, hanem valóságszerűnek, és igen is olykor nehézségekkel telinek, de mégis teljesíthetőnek.

Motivációt és útbaigazítást kaptam az előadóktól, új ismeretekkel is gazdagodtam és nem utolsó sorban ismét találkozhattam az összeszokott MCC-s társasággal, mely minden MCC-s rendezvény fontos velejárója."

 Szeghalmi Gabriella, Nagyvárad
Szent László Római Katolikus Líceum

"Mindamellett, hogy ismerős arcokkal találkozhattunk és elmélyíthettük az itt szerzett kapcsolatainkat, az MCC-s hétvégéket közvetlenségük miatt szeretjük leginkább.  

Pályaorientációs Nyílt Nap során minden programot élveztem. Batiz Enikő, a Babeș-,olyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Karának intézetvezetője, adjunktusa kezdte a napot karrier tanácsadással és interaktív beszélgetéssel fűszerezve, majd az MCC munkatársai ismertették velünk az Erdélyi Középiskolás Programot és a Kolozsvári Egyetemi Programot (KEP-et). A hitelesség kedvéért egyébként mégis ki kell emelnem a kedvenc programjaim. Nem gondoltam volna, hogy ekkora figyelemmel végig tudok követni egy moderált beszélgetést egy sportolóval. Először nem láttam helyét az előadásnak, de a programpont vége fele egyre inkább változott a véleményem. Meglepődtem, hogy mennyi kérdés érkezett Szabó Norbert élsportoló, profi kerékpár-versenyző felé. Mi más, ha nem ez bizonyítja a legjobban, hogy milyen felszabadult volt a hangulat és, hogy mindenki mennyire közvetlenül állt hozzá. A sorra feltett kérdések önmagukban kifejezik az előadás sikerét.

Számomra a szombati nap másik fénypontja az egyetemistákkal való beszélgetés volt. Érdekesek voltak a meghívott személyek meglátásai, véleményei és tanácsai. Hitelesebb volt így a sok információ, személyesebbé vált a különböző szakok bemutatása. Azáltal, hogy ekkora odaadással beszéltek, sikerült felkelteniük érdeklődésünket. Mindenképp hasznos és előremozdító volt ez a fajta „szakbemutató" workshop.

Összességében, egy kiemelkedő, élménydús e-KáPé szombatot tudhatunk magunk mögött. Örvendek, hogy jelentkeztünk és részt vehettünk, legfőképp, mert az ilyen alkalmak fejlesztik leginkább kommunikatív és kapcsolatteremtő készségünket, illetve lehetőségeinket. A szombati pályaorientációs rendezvény jelentősen hozzájárult egy pontosabb kép kialakításában a jövőnket illetően. Sokkal céltudatosabban megettünk haza. Köszönjük az ilyen jellegű lehetőségeket és a fáradtságos szervezést! Nagy pacsi! "

Taar Alexandra, Nagyvárad
Szent László Római Katolikus Líceum 

 Köszönjük a képeket Serar Szabolcsnak (BlinkMedia) !