Olvasási idő: 1 perc

Budapest, 2021. szeptember 9 - frissen megjelent “Doom: The Politics of Catastrophe” című kötetét mutatta be Niall Ferguson, világhírű brit történész, akivel Boris Kálnoky, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Média Iskolájának vezetője beszélgetett.

“Nem vagyunk kudarcra ítélve, ha tanulunk a hibáinkból” – hangsúlyozta a Stanford és a Harvard tudományos főmunkatársa. Ferguson könyvében az emberi civilizációt ért korábbi csapásokról is ad történeti áttekintést, amelyből szerinte kiderül, hogy az emberiség, illetve a vezetők nagy része úgy cselekszik, mintha a tanulási procedúra nem következett volna be.

A koronavírus-járványra reflektálva kiemelte, bár vannak olyan országok, amelyek jól vizsgáztak a védekezés során, de egy ilyen katasztrófa után “nem osztanak aranyérmet”. A brit és az Európai Unió konfliktusáról szólva elmondta, az EU-val kapcsolatban joggal érezhetik az emberek, hogy a jogszabályokkal uralkodás birodalmává vált.

Niall Ferguson a Mathias Corvinus Collegium meghívására érkezett Magyarországra és a Budapest Lectures rendezvénysorozat részeként tartott könyvbemutatót. A történész ezt követően beszédet mond az MCC évnyitóján is.