Olvasási idő: 3 perc

Magyarország Kormányának április 9-én benyújtott törvényjavaslata idáig soha nem látott lehetőséget biztosít a Mathias Corvinus Collegiumnak.

Magyarország Kormányának április 9-én benyújtott törvényjavaslata idáig soha nem látott lehetőséget biztosít a Mathias Corvinus Collegiumnak (MCC), hogy tevékenységeinket az eddiginél mind szakmai, mind földrajzi értelemben kiszélesítve végezzük. Az 1996-os alapításunk óta eltelt idő mit sem változtatott a céljainkon: minden eszközzel segíteni a tehetséges fiatalok szakmai kibontakozását. Ezzel a nemzetközi trendekhez illeszkedő finanszírozási formával – aminek lényege, hogy az Alapítvány a rendelkezésére bocsátott részvényvagyon hozamával gazdálkodik – egy olyan tehetséggondozó programot fogunk tudni működtetni és továbbfejleszteni, ami időtállóságával nemzedékeken keresztül fogja szolgálni a magyarság egészét.

Ezen cél megvalósítása érdekében azt tervezzük, hogy az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) jelenlegi létszámát megsokszorozzuk, így a már létező 7 központ számát több mint 30-ra növeljük Magyarország határain innen és túl, így a jelenlegi 625 helyett több mint 3000 diák vehet majd részt képzésünkben. Ugyancsak kiterjesztjük a Középiskolás Programunkat, néhány éven belül a jelenlegi létszámunk megháromszorozásával 4000 diák számára nyújtunk fejlődési lehetőséget a Kárpát-medence minden területén. 

Az Egyetemi Programunk már meglévő budapesti és kolozsvári központjai mellé több újabb bentlakásos kollégiumot (Szeged, Debrecen, Pécs, Győr, stb.) hozunk létre a jelenlegi 200 diák helyett több mint 1000 fő számára elérhető képzésekkel. Bővítésre készülünk a romákat támogató, a posztgraduális és posztdoktori programjaink, a nemzetközi és hazai szakmai konferenciáink illetve a beszélgetéseink és a könyvkiadás területén is. Mindezek mellett az összes programelemünk számára az oktatás minőségéhez méltó infrastrukturális hátteret is szeretnénk biztosítani, a legmodernebb oktatási épületkomplexumok megalkotásával.

A feladat, ami elé a megnövekedett lehetőségek állítanak minket, hatalmasok. Az elmúlt közel 25 év során felhalmozott tudásunkat, ismeretünket és képességeinket arra fogjuk fordítani, hogy a Kárpát-medence fiataljai számára generációkon át biztosítsuk a tehetségfejlesztés és kibontakozás lehetőségét, saját maguk, családjuk és a nemzet hasznára.

  Az MCC vezetősége