Olvasási idő: 3 perc

A Mathias Corvinus Collegium, Roma Tehetség Programja (RTP) – hagyományteremtő céllal – 2021 június végén rendezi első Roma Nyári Egyetemét a Roma Summer School-t a kollégium épületében.

Az ötnapos eseménynek a Mathias Corvinus Collegium épülete ad otthont 2021.06.28 – 2021.07.02 között, ahova szeretettel várjuk minden roma és nem roma érdeklődő pályázatát, akik a szakmai programok mellett, kulturális kikapcsolódásra is vágynak. Szeretnénk minél szélesebbre tárni a kapukat, így meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt 2021. június 20-ig!

„Vallom és vállalom, hogy rajtam két aranypánt van: az egyik a magyar kultúra, a másik a cigányságé. Egyikről sem óhajtok lemondani." Kovács József hontalan költő idézete a teljes Roma Tehetség Programot áthatja. Programjainkat a kettős identitás jegyében alakítottuk és ennek tudatában született meg a Roma Summer School gondolata is. Egy olyan szabadegyetem megszervezése a cél, ahol átfogó képet kaphatnak – a magyarországi cigányokról, romákról – mindazon érdeklődők, akik tanulmányaik, hétköznapjaik során eszmecserét folytatnak ebben a témakörben. Továbbá egy olyan fórum megteremtése is, ahol romák és nem romák egyaránt párbeszédet tudnak folytatni romákat érintő kérdésekben.

Az elkövetkezendő években arra fogunk törekedni, hogy a Roma Summer School a romák reprezentációját az élet különböző területein úgy dolgozza fel, hogy az maradandó értéket adjon át a nagyközönség számára.

Az első Roma Summer School a filmek világába kalauzolja az érdeklődőt azzal, hogy részletesen bemutatja a romák életét, szerepkörét dokumentum -játék- antropológia filmeken keresztül. A felvételt nyert hallgatók – az oktatók bevonásával – közösen, megfelelő orientáció mentén dolgozhatják fel az egyes alkotások mondanivalóját.  A hallgatók szakmai műhelyekben vehetnek részt, ahol egymással, valamint a kurzusok vezetőivel közös tapasztalatcserét folytathatnak és lehetőségük nyílik a horizontális tanulás elsajátítására is.

A szakmai elmélyülés mellett arra is törekedtünk, hogy a nyári egyetem egyben egy kulturális kikapcsolódás is legyen. Szeretnénk betekintést engedni a roma kultúra szegmenseibe, így öt napon keresztül a szakmai programok mellett a délutánok kulturális élményeket is nyújtanak a hallgatók számára. A résztvevők roma női festmény kiállítás részesei lehetnek, ahol olyan prominens roma nőkkel ismerkedhetnek meg, akik a saját művészeti területükön maradandót alkottak. Így többek között Varga Erikával a Romani Design tervezőjével, valamint a Womex életműdíjas Lakatos Mónikával is. A vizuális élményeket követően a táncé lesz a főszerep, hiszen a Paramisi társulat segítségével a hallgatók különböző néptánc lépéseket sajátíthatnak el, miközben a Romengo zenekar húzza a talpalávalót. A lakásszínház mellett, a megnyitó és a diplomaosztó gálavacsora keretében elismert roma jazz zenészek fogják szórakoztatni a felvételt nyert hallgatókat.

A jelentkezéseket az alábbi linken várjuk:

https://feliratkozas.mcc.hu/mcc-roma-summer-school

Sikeres pályázást kívánunk!