Olvasási idő: 2 perc

Szeptember 17-19. között rendeztük meg a Mathias Corvinus Collegium Őszi Akadémiák című, hétvégi oktatássorozatának első képzési alkalmát Révfülöpön, melyet a Klímapolitikai Intézet szervezett az ország minden pontjáról érkező MCC-s egyetemisták részére.

A program péntek este kezdődött Győri Adrienn Klímapolitika újragombolva című megalapozó, nyitó előadásával, ahol a klímapolitika alapjaival ismerkedhettek meg a diákok. Ezt követően beszélgetésekre és csapatépítő játékokra került sor.

A szombati programot Kitta Gergely, a Klímapolitikai Intézet stratégiai és kommunikációs vezetője nyitotta meg, ahol a Klímaváltozás pszichológiai és kommunikációs vonatkozásairól beszélt.

A képzési nap második felében az intézet kutatásvezetőjének prezentációja következett Klímabajnok vagy klímaromboló? Hányadán áll a hazai klímapolitika? címmel. Előadásában Dr. Toldi Ottó a nemzetgazdaság, az energetika és a hazai klímapolitika kapcsolatáról beszélt.

Délután Kóta Gábor kutató és Kerekes György vendégelőadók vezetésével terepgyakorlaton vettek részt a diákok, ahol a karnyújtásnyira lévő, védendő természeti értékeket kajakokból figyelték meg a Balatonon, majd a Fülöp-hegyi Millenniumi kilátóhoz kirándultak.

Este tévhitromboló klímakvízzel és kötetlen beszélgetéssel, társasjátékkal zárult.

A záró képzési nap Kovács-Magosi Orsolya kutató Klímakatasztrófa és klímakamu című előadásával indult, majd ezt követően Szebenyi Péter zöld influenszer Tippek és trükkök  – Mit tehetek a mindennapokban? elnevezésű workshopja követett.