Olvasási idő: 5 perc

Az MCC és a Brain Bar Budapest közötti együttműködés keretében 50 középiskolás diákkal vettünk részt a május végén megrendezett nagyszabású fesztiválon.

Az MCC és a Brain Bar Budapest közötti együttműködés keretében 50 középiskolás diákkal vettünk részt a május végén megrendezett nagyszabású jövőfesztiválon. A kétnapos fesztiválról Barabás Vivien Magdolna, KáPés diákunk készített beszámolót:

 Brain Bar 2019 – egy MCC-s diák szemszögéből

"A Brain Bar egy tudományos fesztivál, amit a BCE közreműködésével rendeztek meg az idei évben is, május 30-án és 31-én. Az MCC Középiskolás Programjának hallgatóiként lehetőséget kaptunk, idén először, hogy részt vegyünk ezen a rendezvényen, és bent alhassunk a Collegiumban, ezzel is kicsit belekóstolva az önállóságba, az előttünk álló egyetemi és colis életbe.

A két nap során a tudomány és technika különböző ágazataiba nyerhettünk betekintést az érdeklődési körünknek megfelelően. Olyan kérdésekre kaphattunk válaszokat a külföldi és itthoni előadók, professzorok által, amikre valószínűleg nem lett volna esélyünk pusztán a Google segítségével. Sajnos – és a többi, a rendezvényen résztvevő diáktól is ezt hallottam – nem minden előadásra jutottunk be, és nem feltétlenül a hely szűkössége, befogadóképességének korlátai miatt. Sok prezentáción az emberek tolakodása miatt nem volt alkalmunk részt venni, de ezért kárpótolt a Fun Factory, ahol olyan újításokat, forradalmi találmányokat ismerhettem meg és próbálhattam ki, amikről eddig – nagyrészt – azt hittem, hogy csak a sci-fi könyvekben léteznek és még 5-10 év kell a megvalósításukhoz. Ennek ellenére kellemes meglepetés volt kézben tartani, megverni vagy kipróbálni például az amőbázó robotot, átverni a jógázóknak szánt nyugtató programot vagy az OTP kreatív csapata által fejlesztett online ügyintézést segítő VR szemüveget. Jordan Peterson előadásán részt venni egy külön élmény volt. Személy szerint én most hallottam a kanadai pszichológusról először, és az első Coliban töltött estén gugliztam utána a pasinak. Egyszerre szórakoztatott és nyűgözött le Mr. Peterson előadása, hiszen a fényűzés, a nagyra törés vágya sütött az előadóról, a showelemeket ugyan groteszkül túlzásnak találtam, de most már elmondhatom (ha valaha bárki kérdezné az életben), hogy igen, én hallottam a fickót élőben beszélni, láttam, a színpadtól nem messze állva figyelhettem. 

A két és fél nap alatt a Coliban alvó KáPés társakkal egy eddiginél erősebb barátság alakult ki. Sokukat eddig is ismertem – vagy KáPéntekről, vagy a KP szombati előadásokról, vitákról –, de ez a két nap, a több együtt töltött idő és együttalvás, társasozás még közelebb hozta az embereket. A beszélgetések, eszmecserék egy-egy témáról pedig bizonyosságot adott, hogy jó helyen vagyok, olyan emberekkel körbevéve, akiknek a véleménye, életszemlélete és érdeklődési köre hasonló az enyémhez. A rendezvény ideje alatt ezt a barátságot kamatoztathattuk, hiszen ha valahol túl nagy volt a sor, bármikor írhattunk a közös chat csoportba, hátha valaki előrébb foglal számunkra is helyet. :-)

Összességében életem eddigi legjobb élménye volt a Brain Bar, mind az érdeklődési körömben felmerült kérdéseim kielégítése, mind az MCC KáPé tagokkal való szorosabb barátság kialakítása szempontjából. Remélem, hogy ezek a barátságok akkor is megmaradnak, mikor én már elballagok (idén), és erre a fesztiválra lesz még lehetőségem jelentkezni a jövőben is, mert az ilyeneket nem szabad elszalasztani. Jó közösségépítés, ha a többiekkel együtt veszel részt ilyeneken, de ha egyedül mész hasonló programokra, akkor is szélesedik a látóköröd, és többet tudsz meg a körülötted lévő világról. Köszönöm a lehetőséget, hogy ennek én is a részese lehettem."

Barabás Vivien Magdolna
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium