Olvasási idő: 2 perc

Jelentős színvonalesés és egyre csökkenő elvárások jellemzik jelenleg a francia oktatási rendszert- erről is szólt a Mathias Corvinus Collegium Tas vezér utcai épületében tartott előadásában Marion Maréchal volt francia nemzetgyűlési képviselő, a Budapest Lectures programsorozat rendezvényén. Az MCC és a Danube Institute közös eseményén a lyoni Institut des sciences sociales, économiques et politiques (ISSEP) igazgatója az egyre jobban terjedő szélsőbaloldali ideológiák veszélyeiről is beszélt.

A francia politikatörténet legfiatalabb parlamenti képviselőjeként is ismert szakember hangsúlyozta: Franciaországban a '60-as, '70-es években történt egy jelentős szemléletváltás az oktatásban és ez mind a mai napig kijelöli az irányvonalakat. A történelem, a földrajz és a francia nyelv helyett egyre inkább olyan speciálisabb területekre helyeződött a hangsúly, mint például a közgazdasági tanulmányok. Ennek is köszönhetően jelentősen romlottak az alapkészségek, így például egyre kevesebb diák tud helyesen olvasni vagy írni. A felsőoktatásban pedig hangsúlyossá vált például az úgynevezett woke-kultúra, amelynek az elvárásait figyelembe nem vevő tanárokat, oktatókat akár fel is jelenthetik a diákok és a procedúra akár elbocsátással is végződhet számukra Marion Maréchal szerint. A volt nemzetgyűlési képviselő által vezetett magánintézmény szembe megy az ilyen jellegű, kizárólagosságra törekvő ideológiákkal, amelyek a közéleti párbeszédet is lehetetlenné teszik. Utóbbi egyenes következménye az oktatás színvonalának romlása, az elvárások folyamatos csökkentése - fogalmazott az igazgató, aki szólt még olyan jelenségekről is, mint a fehér privilégiumok elmélete vagy az iszlamobaloldal.

A Budapest Lectures rendezvényeire a szervezők a legfontosabb, legaktuálisabb közéleti témák kapcsán hívnak hazai és külföldi akadémikusokat, gondolkodókat és közéleti szereplőket. További információ: https://budapestlectures.mcc.hu/