Olvasási idő: 3 perc

Évzáró ünnepséget tartott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma Tehetség Programja 2021. június 26-án.

A budapesti rendezvényen 20 diáknak nyújtottak át az idei program teljesítését igazoló oklevelet. A fiatal tehetségek sikeres tanulmányaikhoz táblagépeket is átvehettek.  Az MCC Roma Tehetség Program célja a magyarországi, tehetséges roma fiatalok támogatása.

Egyre nagyobb szükség van egy megújuló roma értelmiségi közösségre – mondta Járóka Lívia Európai Parlamenti képviselő. Az MCC Roma Tehetség Programjában végző diákokhoz szólva kiemelte, kulcsfontosságú, hogy a kiváló képzésben részt vett diákok a jövőben segítsék a roma nemzetiséget. Fontos, hogy “ez a generáció tovább vigye a fáklyát”, példát mutasson, tette hozzá.

A 2018-ban indult Roma Tehetség Program eredményeit méltatta Lánczi Péter. A 25 éves MCC főigazgató-helyettese hangsúlyozta, a tehetséggondozó intézmény legfőbb feladata az, hogy megadjon minden segítséget abban, hogy a tehetségek kibontakozhassanak és kamatoztassák tudásukat. Rámutatott: hasonlóan lényeges az is, amit a diákok egymásnak tudnak adni: inspiráló közösséget, maradandó közösségi élményt.

Nem csak a koronavírus-járvány miatt volt különleges az idei tanév – emlékeztetett Páskándi Ágnes, programigazgató. Az MCC azon dolgozott, hogy a Roma Tehetség Programban egy példa nélküli bővítés menjen végbe. Szeptembertől ugyanis a tehetséggondozásban részt vevő roma diákok száma megsokszorozódik és eléri a 150 főt. Páskándi Ágnes kiemelte, a programelemek sokszínűsége is növekszik, a következő évtől ugyanis hat képzési modul indul: általanos iskolásoknak szóló program, középiskolás képzés, érettségi/egyetemi felkészítés, egyetemi, valamint alumni program és egy egyedülálló kezdeményezés, a Roma Summer School, amely már idén, június 28-án kezdődik.

Az RTP alapvetően különbözik a szociális alapon szervezett, a nemzetiséget érintő tehetséggondozó moduloktól. Az MCC programjának része a személyes mentorálás és egy olyan erős közösség létrehozása, ahol a roma diákok egymást is támogatják későbbi pályájuk során. Az RTP középiskolásoknak szóló programja iskolai képzést kiegészítő oktatási lehetőségeket nyújt érettségi előtt álló tehetséges roma fiatalok számára. A program elvégzésével a diákok megfontoltabban dönthetnek a pályaválasztás kérdésében, illetve nagyobb sikerrel tehetnek nyelvvizsgát különböző idegen nyelvekből.