Olvasási idő: 5 perc

Szeptembertől újabb négy amerikai kutató kap arra lehetőséget, hogy jobban megismerje hazánk történelmét, kultúráját, tudományos munkát végezzen és publikáljon is Magyarországon. A Budapest Fellowship Program célja, hogy tartósan és hangsúlyosan hozzájáruljon az Egyesült Államok és Magyarország közötti viszony pozitív elmélyítéséhez.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Hungary Foundation (HF) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE) együttműködésben hívta életre a Budapest Fellowship Programot (BFP), amely egyedülálló lehetőséget nyújt amerikai szakembereknek arra, hogy jobban megismerjék hazánkat és ezáltal Közép-Európát is. A program a résztvevőknek tematikus szemináriumokat, széleskörű kapcsolatépítési lehetőséget, valamint havonta helyi és regionális tanulmányutakat kínál határainkon belül és azokon túl is. Az ösztöndíjasoknak lehetőségük van előadások, órák és workshopok kidolgozására a Mathias Corvinus Collegium képzési programjaiban. A résztvevők az MCC-ben történő oktatás mellett budapesti fogadó intézményeiknél szereznek gyakorlati tapasztalatot, emellett pedig heti 6 órában magyar nyelvi kurzusokon is részt vesznek a 10 hónapig tartó programban.

„Az a célunk, hogy kialakuljon egy olyan, a magyar szellemiséget érző és szó szerint értő fiatal amerikai véleményformáló réteg, amely érdekelt abban, hogy az amerikai-magyar nem kormányzati kapcsolatok formálásában hosszú távon is részt vegyen és azt aktívan alakítsa” – fogalmazott a programot és annak eredményeit bemutató sajtótájékoztatón Anna Smith Lacey. A Hungary Foundation vezetője szerint az az amerikai kutatók akkor kapnak valós tudást hazánkról, ha jól ismerik történelmünket és valamilyen szinten a magyar nyelvet is, a programban ezek elsajátítására különösen nagy hangsúlyt fektetnek.

„A legmagasabb színvonalú képzés érdekében nemcsak a legjobb hazai, hanem a legismertebb nemzetközi szakembereket is meghívjuk oktatónak, vendégelőadónak az MCC-be, amely 2020 óta több mint 90 nemzetközi eseményt – műhelybeszélgetéseket, vendégszemináriumokat, konferenciákat – szervezett, összesen 77 külföldi előadó részvételével” - fogalmazott Szalai Zoltán. Az MCC főigazgatója hozzátette: számos nemzetközi ösztöndíjprogramot működtetnek, amelyek közül kiemelkedik a Budapest Fellowship Program.

A BFP legutóbbi turnusában több mint 40 történelmi és filozófiai szemináriumot, 6 filmklubot és 8 könyvklubot tartottak. Az ösztöndíjasok 20 publikációt írtak és több mint 200 magyarórán csiszolták idegen nyelvi tudásukat. Emellett a többi között Pannonhalmára, Debrecenbe, Tokajba és Erdélybe is ellátogattak. Az ösztöndíjasok szinte mindegyike továbbra is kötődni fog hazánkhoz, egyikük az MCC Visiting Fellowship Programban, egy másik szakember pedig az NKE Amerika Tanulmányok Kutatóintézetében folytatja tudományos munkáját. 

A Budapest Fellowship Program most induló turnusában idén szeptembertől újabb négy amerikai kutató vesz részt. Kelli Buzzard korábban keresztény misszionáriusként szolgált az Egyesült Államokban, valamint Kelet-Európában, de Magyarországon is többször járt még a rendszerváltás előtt és azt követően is. Az MCC Társadalom és Történettudományi Iskolájában azt fogja vizsgálni, hogy Magyarország hogyan tudja megtartani nemzeti szuverenitását és kulturális identitását miközben az Európai Unió felül is nyomás nehezedik rá.

A visegrádi országok (V4) gazdasági együttműködését kutatja majd a Danube Institute-ban Michael O'Shea, aki lengyel édesanyától született és tavaly óta állampolgára is a közép-európai országnak. Üzleti tanulmányokat az Észak-Karolinai Egyetemen folytatott, MBA-diplomáját pedig az Indiana Egyetemen szerezte meg. Eddig összesen 18 európai országban járt, és reményei szerint hamarosan aktív tagja lehet Budapest katolikus közösségének is.

A Fekete-tenger biztonsági környezetét vizsgálja majd Michael van Ginkel a Wisconsini Egyetem kutatója, aki korábban a Glasgowi Egyetemen kiváló minősítéssel szerzett diplomát konfliktustanulmányok szakon, majd több ösztöndíjat is szerzett az Emory Egyetemen. Magyarországi kutatásait a Külügyi és Külgazdasági Intézetben végzi majd.

Oroszországnak a nyugati világ destabilizációjában játszott szerepét kutatja majd a Budapest Fellowship Program ösztöndíjasaként Tate Sanders, aki történész végzettsége mellett nemzetközi szakirányú üzleti diplomát is szerzett. Az amerikai szakember ezt követően a washingtoni Institute of World Politics-ben folytatta tanulmányait, ahol tavaly diplomázott nemzetbiztonsági szakon, de nemzetközi kutatóként is dolgozott a Navanti Group-nál, a virginiai Arlingtonban. Tate Sanders a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetében folytat majd tudományos tevékenységet.

A Budapest Fellowship Programról további részleteket itt és itt olvashat.