Olvasási idő: 2 perc

2018. november 24-én rendhagyó képzési napot tartottunk: a FIT-es diákok betekintést nyerhettek középiskolás programunkba.

2018. november 24-én rendhagyó képzési napot tartottunk. A Mathias Corvinus Collegium általános iskolásoknak szóló tehetséggondozó programjában (Fiatal Tehetség Program - FIT) részt vevő 8. osztályos diákok számára szerveztünk egy, a Középiskolás Programba betekintést nyújtó képzési alkalmat. A napot a KP szombatok mintájára építettük fel. A délelőtt plenáris előadással indult, délután pedig a kiscsoportos, aktív részvételre építő workshopokon vehettek részt a FIT-es diákok.

A délelőtti előadónk Dr. Horváth András, egyetemi adjunktus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai karának oktatója volt. Előadásában a gépi látás és a mesterséges intelligencia témájáról hozott rengeteg izgalmas példát.

A délután folyamán négy kiscsoportos foglalkozásra került sor, melyek a következőek voltak:

- Kontraszt Műhely: I. világháborút és az azt követő időszakot feldolgozó drámapedagógiai workshop
- Hepp! Színház: improvizációs és beszédtechnikai tréning
- Hősök Tere Kezdeményezés: 'Bámészkodó hatás' workshop
- Emberség Erejével Alapítvány: Játszunk demokráciát! - társasjátékkal az élhető közösségekért

A rendezvényen 64 FIT-es diákot láttunk vendégül Miskolcról, Pécsről, Szolnokról és Veszprémből. A következő félévben is folytatjuk a FIT és a KP összekapcsolását, májusban a Középiskolás Program munkatársai és diákjai fognak a FIT központokban foglalkozásokat tartani, valamint a Középiskolás Programról mesélni.