Olvasási idő: 2 perc

2021. november 12. és 14. között Győrben zajlott a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért és a Migrációkutató Intézet első közös őszi akadémiája. A két intézet közös hétvégi képzésének középpontjában a 21. századi migrációs trendek, valamint a német migrációs politika álltak, de a sok tanulás mellett jutott idő közös szabadidős programokra is. Pénteken bemutatkozó játékok és kvíz várta az érkezőket, amelynek keretében a különböző vidéki MCC központokból érkezett diákok megismerkedhettek egymással és a két intézet munkatársaival is.

Szombaton Dr. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója nyitotta meg a napot, aki az európai migrációs trendekkel, valamint az illegális migrációval együtt járó biztonságpolitikai kockázatokkal ismertette meg a diákokat. Ezt Dr. Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatójának előadása követte, aki a németországi migrációs folyamatokat, valamint Németország szerepét mutatta be a 2015-ös migrációs válság kapcsán. Emellett szóba került az is, hogy milyen szerepet játszott a migrációs politika az egyes pártok programjában a 2021-es németországi szövetségi választásokon.  A délelőttöt Dr. Calum T. M. Nicholson MCC visiting fellow angol nyelvű előadása zárta, aki a klímamigráció kritikus megközelítésének szükségességéről mesélt a résztvevőknek.

A délelőtt tanultakat a diákok a nap további részében gyakorlatban is kamatoztathatták: egy EU-szimuláció keretében különböző országok bőrébe bújva próbálhatták ki érveléstechnikájukat és problémamegoldó készségüket a migrációs politika kapcsán. A tárgyalási szimulációk után Morvai Nóra, a Magyar-Német Intézet projektasszisztense bachataoktatás keretében mozgatta meg a résztvevőket.

Az Akadémia zárónapján Tóth Klaudia, a Migrációkutató Intézet munkatársa a gyerekkatonaság témakörébe adott betekintést a diákoknak, amelynek kapcsán élénk beszélgetés alakult ki a résztvevők között. Zárásképp Darkó Tünde, a Magyar-Német Intézet kutatási asszisztensének vezetésével a résztvevők egy vezetett vita keretében gyakorolhatták a hétvégén tanultakat. Mindenkinek köszönjük az aktív részvételt!

A programfüzet itt elérhető.