Olvasási idő: 6 perc

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) keretein belül működő Erdélyi Politikai Iskola 17 hallgatója vehette át oklevelét az intézmény hétvégi diplomaosztó ünnepségén. Az eseményen részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki hangsúlyozta: az oklevél jó ajánlólevelet jelent azok számára, akik érdeklődnek a közélet iránt és magyarként részt akarnak venni a közéletben, akár a határokon innen, akár azokon túl.

Az MCC a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) 2017-ben indította el az Erdélyi Politikai Iskolát. Az erdélyieket megszólító képzés célja, hogy a fiatalok az anyaországon kívül is hatékonyan képviseljék a magyar közösségek értékeit és érdekeit a helyi közéleti ügyekben. A magyar és angol nyelven folyó programban résztvevők a többi között betekintést nyerhetnek a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés technikáiba, a közvélemény-kutatás, beszédírás, videó készítés módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs gyakorlatokon keresztül fejleszthetik. A kis létszámú csoportmunka során a fiatalok készségfejlesztő tréningen is részt vehetnek, illetve magyar és külföldi szakértőkkel, gyakorló politikusokkal folytatnak háttérbeszélgetést. A programot a Pro Iuventute Egyesület, a Miniszterelnökség és a Polgári Magyarországért Alapítvány is támogatja.

A július 4-i diplomaosztón az immáron negyedik évfolyam 17 hallgatója vehetett át oklevelet. Az eseményen Gulyás Gergely elmondta: a magyar kormány azt szeretné, hogy a magyarsághoz tartozás előny legyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szólt arról, hogy az Erdélyi Politikai Iskola 2017-ben egy újszerű vállalkozásként indult és szerves része volt annak a közéleti gondolkodásnak, amely nem a határok alapján kívánta működtetni a magyar intézményeket, hanem aszerint, hogy hol élnek magyarok. Elhangzott: az MCC képzésein számtalan jó barátság, ismeretség, működő kapcsolat jött létre az elmúlt években és ez jó alapja lehet a tehetséggondozó alapítvány további működésének Kolozsváron, Erdélyben, a Partiumban, a határon túli magyarság körében.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszönetét fejezte ki, hogy az Erdélyi Politikai Iskola negyedik évfolyamának részvevői a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetben is nagy lelkesedéssel és odaadással végezték el a képzést. Szólt arról, hogy az alapítvány nagy fejlődésen ment keresztül, ami a mostani évfolyamokon végzettek számára is még több lehetőséget jelent. Szalai Zoltán elmondta, hogy a különböző képzéseiken jelenleg 10 helyszínen körülbelül 2500-an tanulnak, de szeptembertől már 23 helyszínen fog működni az MCC, ebből 8 Erdélyben. Kolozsváron például az általános iskolától a PhD végéig biztosít képzést az MCC - tette hozzá. A tervek szerint néhány éven belül már 35 helyszínen 10 ezer magyar fiatal tanulhat majd a Kárpát-medencében az MCC képzésein – tette hozzá Szalai Zoltán.

A diplomaosztón Horváth Anna, az RMDSZ alelnöke kiemelte: az MCC képzésének végzősei olyan gyakorlati tudással, tapasztalattal térnek vissza Erdélybe, amelyet a politikai közéletben hasznosítani tudnak majd. Tőtős Áron, a MIÉRT alelnöke hozzátette: olyan fiatalok képzésében érdekeltek, akik egyebek mellett kritikusan gondolkodnak, állhatatosak a munkában és szakmaiságuk közösségi elköteleződéssel párosul. Elhangzott, hogy az Erdélyi Politikai Iskola eddigi végzősei között többen is vannak, akik helyi, regionális, illetve országos szinten aktív közéleti szerepet vállaltak. Geréd Imre, a Pro Iuventute elnöke a végzősöknek azt mondta: megszerzett diplomájuk felelősséget is jelent, hogy hozzátegyenek az erdélyi magyar jövő sikeréhez.

Az Erdélyi Politikai Iskola képzésére 18 és 36 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, felsőfokú angol és magyar nyelvtudással, a közélet iránti érdeklődéssel. Az idei évfolyamhoz mintegy 60 jelentkező közül választották ki a képzés 17 résztvevőjét, akik 4 képzési hétvégén (2 online, 2 offline) vehettek részt a gyakorlati és elméleti foglalkozásokon. A mintegy 8 hónapos programban 30 előadó vett részt, 10 tréninggel és 18 előadással. A program keretében 5 saját készítésű e-learning anyagot is használtak a képzés szervezői. Az Erdélyi Politikai Iskola Alumni tagjainak száma a most végzettekkel együtt 77 főre nőtt.

Az Erdélyi Politikai Iskola negyedik, egyben utolsó képzési hétvégéjén Jorge González-Gallarza Hernández, MCC Visiting fellow tartott előadást Identity, Nationhood and Belonging--Hungarian Youth in 21st Century Transylvania címmel, a résztvevők az erdélyi fiatalok jövőjéről és lehetőségeiről is beszélgettek A tárgyalási stratégiákról Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhely vezetője szólt a program résztvevőinek. Az előadó ebben áttekintette a leghíresebb akadémiai koncepciókat Arisztotelésztől a Harvard tárgyalási módszeren keresztül napjaink kommunikációs-társalgási szokásáig, az erdélyi növendékek pedig szimulált állásinterjún gyakorolhatták a különböző stratégiákat. Takács Bence műsorvezető, MMA ösztöndíjas versmondó interjú szimulációs tréninget tartott a résztvevőknek, akik kipróbálhatták magukat a kamerák előtt is. Hal Melinda pszichológus, közgazdász, az MCC Test és Lélek Műhely vezetője pedig vezetői döntések és politikai pszichológia témában tartott előadást. A hétvégi képzés program részeként a résztvevők a Parlamentbe is ellátogattak, ahol Orbán Balázs miniszterhelyettes, az MCC kuratóriumi elnöke kalauzolta a résztvevőket.

A képzésről további információ itt található.

Forrás: MTI