Olvasási idő: 2 perc

Már elérhető az online teszt

  A Mathias Corvinus Collegium és a Rubicon immár ötödik alkalommal hirdeti meg középiskolásoknak (11-13. évfolyam) a Bonus Intra Országos Történelemversenyt. 

 A verseny több célt szolgál. Szeretnénk a történelmi érdeklődésű diákoknak egy újabb alternatívát nyújtani, hogy felmérhessék tudásukat, javíthassanak az esszéírási és kutatásmódszertani technikáikon, valamint fejlesszék történelmi ismereteiket. A közép- és emelt szintű történelem érettségire való felkészülést is hasznosan szolgálhatja a verseny. Ezen kívül a leendő hallgatók figyelmébe ajánlanánk azt a lehetőséget, hogy egyetemi tanulmányaik alatt az MCC tagjai legyenek.

 A verseny során az önálló forráselemzésre és témafeldolgozásra helyezzük a hangsúlyt.
Az első online forduló tesztkérdéseit sikeresen megválaszoló tanulók a második fordulóban az előre meghatározott témák egyikéből egy önálló pályamunkát készítenek és nyújtanak be. Ezt követően a legjobb művek készítői lehetőséget kapnak, hogy munkájukat egy prezentáció keretében a történész szakma kiválóságaiból álló zsűrink előtt védjék meg, amelynek idén megtisztelő tagjai Dr. Kövér György és Herber Attila is.
A döntős versenyzők értékes tárgynyereményekben részesülnek, továbbá az első helyezett felvételt nyer az MCC junior képzésébe.
A verseny idei témái az alábbiak:
A középosztály hétköznapjai Magyarországon a dualizmus korában
„Magyarország szovjetizálása” – 1945 mint társadalmi és politikai fordulópont
Nagyhatalmi konfliktusok Afrikában 1870 és 1918 között

 Az első (online) forduló kitöltési határideje: 2016. február 07.
A részletes versenykiírás és további információk ITT találhatók.
A verseny Facebook oldala IDE kattintva érhető el.