A 2020. szeptember 29-én tartott Vezetőképző Klubunk vendége Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát volt.

A meghívott előadó többek között a bencés rend alapításáról, történelméről, a jelenlegi felépítésről, és a rend által fontosnak tartott értékekről beszélt hallgatóinknak. A délután folyamán szó esett még a szervezet intézményei közötti tudástranszferről, a Főapátság célkitűzéseiről és azokról a területekről, amelyekre igyekeznek kiemelten figyelni. Az este zárásaként Cirill atya mesélt életútjáról, a vezetői szerepekről, az ehhez, valamint az apátsághoz kapcsolódó kihívásokról és sikerekről.

Hortobágyi T. Cirill 1979 és 1983 között a Szent Gellért Hittudományi Főiskola hallgatója volt. 1988-ban végzett az ELTE-n biológia-földrajz szakos középiskolai tanárként, azóta folyamatosan tanít a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban.1985-ben szentelték pappá Pannonhalmán. 1991-től főmonostori perjel, a Bencés Diákszövetség vezetőségének, valamint a Főapáti és Prézesi Tanács állandó tagja. 2018 februárjától pannonhalmi főapát, 2018 márciusában került sor az ünnepélyes benedikálására.

Kitüntetései: Kitaibel Pál Emlékérem, Maklár község díszpolgára, Magyar Köztársasági Elnöki Kitüntetés.