Szeretettel várunk a 2021-'22-es tanév őszi félévének második országos KP szombati eseményére október 9-én, melyet "A nagy műhely - A francia forradalom ideológiái címmel rendezünk meg új helyszínen, az MCC új budapesti központjában. A jelenlegi járványügyi kockázatokat mérlegelve úgy döntöttünk, hogy az eseményt 140 fős létszámkorláttal hirdetjük meg, túljelentkezés esetén a beérkezett regisztrációk sorrendjét vesszük figyelembe.

A szakmai nap délelőtti szekciójában a nagy francia forradalom politikai ideológiáit járjuk körül. Ideológiai téren a felvilágosodás kora távolról sem volt egységes – a francia forradalom pedig még kevésbé. A kortársak közös nyelvezetet használtak, de más és más következtetéseket vontak le belőle. A forradalom ideológiai öröksége nem mutat egy irányba, minden XIX. századi politikai irányzat megtalálhatta a maga előfutárait 1789 és 1799 között. Reakciósok és konzervatívok, liberálisok és radikálisok, sőt, még a kommunisták is úgy érezhették, hogy a történelem őket igazolta.

Meghívott vendégünk Dr. Hahner Péter, aki jelenleg az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely műhelyvezetője. 1985-től 2018-ig a Janus Pannonius Tudományegyetem (ma: Pécsi Tudományegyetem) oktatója volt. 2000-ben habilitált, s az Újkortörténeti Tanszék vezetője lett (2001—2016). Előadásokat tartott Európa 1648 és 1815 közötti történetéről, Franciaország újkori történetéről, valamint az Egyesült Államok történetéről. Kutatási területe a nagy francia forradalom és Napóleon kora.

PROGRAM

9:15-9:50 Kurzuskonzultációk (opcionális): Közgazdaságtan, Jog

10:00 - 10:05 Köszöntőt mond Wittmann Zsolt, az MCC Középiskolás Programjának megbízott programigazgatója

10:05 – 10:15 Bemutatjuk az MCC-Rubicon Intézet közös szervezésében megvalósuló Családtörténet pályázatot - Tóth Bálint, a Társadalom- és Történelemtudományi Iskola oktatójának bemutató minielőadása

10:15 - 11:45 Dr. Hahner Péter "A nagy műhely - A francia forradalom ideológiái című előadása

11:45 - 12:45 Pizzaebéd

12:45 - 16:00 Választható kiscsoportos workshopok

A) Az MCC épületében párhuzamosan futó foglalkozások: ebben az esetben a délutáni programsávban egy előadást és egy kis létszámú foglalkozást választhatsz (a részletes programleírást a regisztrációs lap bevezetőjében olvashatod)

B) A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum "Forradalmi kávéház" című foglalkozása (teljes délutános program külső helyszínen maximum 20 fő részére)

 

Az esemény időpontja:  2021.október 09. (szombat) 10:00-16:00

Új helyszínen: Mathias Corvinus Collegium új budapesti központja, 1113 Budapest, Tas vezér utca. (régi Danubius Hotel Flamenco épülete)

Regisztráció: https://tinyurl.hu/fdhD/

Regisztráció határideje: 2021.október 07. (csütörtök) 16:00

A programváltozás jogát fenntartjuk, a járványhelyzet függvényében a képzési napot online módra szervezzük át.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!