A végső megmérettetésen 12 csapat fog megküzdeni az első helyezésért.

Idén március 5-én kerül megrendezésre az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntője. A végső megmérettetésen 12 csapat fog megküzdeni az első helyezésért.

A többfordulós verseny első körében január végén egy online tesztet töltött ki a 110 háromfős csapat.

Az online selejtezőből a regionális döntőkbe jutott csapatok közül harminchárman mérték össze tudásukat: ebből 13 csapat a budapesti, 9 a veszprémi fordulóban, 6 a miskolci fordulóban, 5 csapat pedig a pécsi regionális döntőn. A versenyen a zsűri értékelése pontozásos rendszerben történt, a regionális döntőkről továbbjutó csapatok számát pedig az egyes helyszíneken résztvevő csapatok számának súlyozásával határozta meg a szervezőcsapat

Mind a négy város összesített eredményeit tekintve, a legjobb 12 csapat jutott a döntőbe, amely hasonló értékelési rendszer mellett kerül megrendezésre március 5-én, Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium és a Balassi Intézet épületében.

A döntőbe bejutott legjobb 12 csapat:

Pécsi regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • MEG (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium): Borvendég Máté, Mészáros Emma, Körösztös Gergő; kísérő tanár: Hutvágnerné Róth Éva
  • Triumvirátus (Bajai III. Béla Gimnázium): Takács Bálint, Garisa Nóra, Gieszinger Gábor; kísérő tanár: Illésné Turai Zsuzsanna

 Miskolci regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • Tr(a)ianus (Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza): Matyasovszki Kristóf, Kun Ábel, Király Anna; kísérő tanár: Tar Ferenc
  • Szívószálak (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium): Kreisz Zsuzsanna, Kovács Nóra, Szabó Zita; kísérő tanár: Polgár Betti

 Veszprémi regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • Kapitelizmus (Lovassy László Gimnázium, Veszprém): Orbán Gábor, Kósa Bendegúz, Szijártó Ádám; kísérő tanár: Dr. Réti Balázs
  • Nincs királyi út! (Lovassy László Gimnázium, Veszprém): Hidegkuti Konstantin, Tóth Bálint János, Áldozó Bendegúz; kísérő tanár: Dr. Réti Balázs
  • Powerful (Lovassy László Gimnázium, Veszprém): Szabó Bence Domonkos, Mihálykó Péter, Jakab Viktor; kísérő tanár: Molnár Judit

 Budapesti regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • meN probléma (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium): Szilágyi Botond, Almási Dániel, Baracz Kornél; kísérő tanár: Omischel Mónika
  • Karamuritukutaka (Eötvös József Gimnázium): Végh Bálint, Hóka Iván, Bencsik Eszter; kísérő tanár: Szarka Eszter
  • Matthias Rex (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium): Blankó Miklós, Hoffmann Márk, Ferenczi László; kísérő tanár: Molnár Zsolt
  • Red Ruin Consulting (Berzsenyi Dániel Gimnázium és Veres Péter Gimnázium): Szilágyi Dániel (Berzsenyi), Jancsó Zsombor (Veres P.), Kubik Eszter (Veres P.)
  • Gémkapcsok (Szent István Gimnázium): Dóbé Orsolya, Tabányi Viktor, Farkas Johanna; kísérő tanár: Kósa Zsolt

További információ a versenyről: okpv.hu