A Collegium kiemelten támogatja az önálló ötletek kivitelezését, megvalósítását. Ennek az elvnek a szellemében minden, szakirányos képzésre jelentkező diáknak feladata egy önálló projektterv készítése és leadása. A beérkezett tervek közül a Collegium szakmai testülete választja ki azokat, amelyeknek támogatja a megvalósítását.
A kiválasztott projektekhez kell – szimpátia vagy elkötelezettség alapján – valamennyi tanulónak csatlakozni.
A kialakuló projektcsapatok feladatai: a feladatkörök kijelölése; a projekt pontos célrendszerének kidolgozása; a megvalósítási ütemterv elkészítése; az eszközigény felmérése; a támogatók felkutatása; a projekt előmenetelének és eredményeinek dokumentálása. Minden projektcsapat szakterületén elismert, felkészült tanácsadó segítségét veheti igénybe mentorként.
Mindez lehetőséget és teret biztosít a diákok számára, hogy mind egyéni, mind csapatbeli képességeiket, illetve vezetői készségeiket kipróbálják, megmutathassák. Emellett a félévi értékelés szerves részét képezi.


 

 




A Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért Projekt újabb sikere

A „Nescafé 3 in 1 Effekt” pályázaton 1 millió Forintot nyert az MCC-s kezdeményezés.

Collegiumunk alapítója nyilatkozott a Figyelőnek

Cseke Hajnalka a felsőoktatási keretszámok kapcsán kérdezte Tombor Andrást.

Esettanulmány-megoldó kurzus az MCC közgazdász hallgatóinak

A McKinsey & Company-vel együttműködve a tavaszi félévben esetmegoldás szemináriumot hirdetünk.