Mathias Corvinus Collegium |
Karrier és család: Sikeres nő a XXI. században |
Dr. Morvai Krisztina Jogász, a magyarországi családon belüli erőszak kutatásának egyik úttörője, jelentős hatást gyakorolt a magyar nőmozgalomra, a feminista jogszemléletre, fellépett a prostitúció ellen. 2006-ban a Civil Jogász Bizottság társelnöke lett, majd 2008. február 19-én kilépett onnan. Három lánya van, férje Baló György. Diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte, cum laude fokozattal. Egy évig ügyvédjelölt volt a Pest Megyei Ügyvédi Kamara alkalmazásában, majd bírói szakvizsgát tett. 1987-től a mai napig az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékén tanít, jelenleg docensi beosztásban. 1989-ben a Londoni Egyetem Kins College Jogi Karán tanult, ahol a Master of Law tudományos fokozatot nyerte el. 1993-94-ben az USA-ban a Wisconsini Egyetem Jogi Karán tanított, majd az 1995-ös évet Strassbourg-ban töltötte, ahol az Európai Emberi Jogi Bizottság jogászaként dolgozott. 2003-ban kapta meg a PhD fokozatot, disszertációját a családon illetve párkapcsolatokon belül elkövetett erőszakos búncselekmények büntető és eljárásjogi valamint kriminológiai összefüggéseiről írt. 2002 és 2006 között az ENSZ CEDAW bizottságának tagja volt. Elsősorban a büntetőjog egyes határterületeit kutatja. Így foglalkozott a "visszamenőleges igazságtétellel", az abortusz kérdésével, a sértett jogaival a büntetőeljárásban, a HIV pozitív illetve AIDS beteg emberek méltóságával és jogaival, a gyermekek bántalmazásával, szexuális kizsákmányolásával, a prostitúció és a nőkereskedelem problémájával valamint a nőkkel szembeni diszkriminációval és a családon belüli erőszakkal. A fenti témakörökben a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ vezetőjeként foglalkozott. Tanulmányai, könyvei:
|